Tamási Áron följegyzéseiből

Budapest, anno

Mennydürgős egek Úristennye, métt mind cseszegecc engem, métt, métt? Nem elég, hogy idegen fődön senyvedek, havasok helyett a pusztán vagyokfenyő? Hogy zákhányosnak neznek a Vásárcsarnokban, ha pityókát, murkotvagy árgyét kérek? Meg mind kérdem, van-e csanika, kölődör, kokojza, tótrépa, kákonya, kosda, peccs, burung, mosztika, gorzs, fodorka, evetpili, szaragógyavagy pinamorgó. Há dehogy vóna bármi es. Mit egyen itt a zember? Bémenyek avendéglőbe, kérek szalonnát hagymával s burduftúróval, nincs. Csak táp, pizza, peresznyés sajt, csiga meg egyéb mocskok. Bémenyek a mészárszékbe, mondom, aggyon valami jóféle csekahúst, deszupulykó legyen. Aszongya, nincs. Kérdem, mi van. Aszongya: sertés. Mondom:én nem sertettem meg semmivel, egy csúf szót se szóltam, de ha ilyena hezzaállása, tudok egy áthidaló megoldást. Kérdi, mi? Menny a gelevőgyi, rápenyes anyádba, vacskolni, mondom. Mit vétettem én ellened, hogy így baszogacc, Uram, mit, mit?Tegnap is menyek az uccán, porlok, mint a szikla. Neznek, mintha meg lennék buggyanva, hogy pödrött bajszom, árvalányhajas kalapom, hímzett lájbimés székely harisnyanadrágom van, no meg suvickolt csizmám. Mondom, énbüszke vagyok a népem viseletire, nem cibálom magamra mások tehenészeinek a gatyáját. Röhögnek, mint az eszement, hogy szamáron menyek. Mondom, Krisztus urunk is azzal mind sétafi kált, meg az egyik novellahősöm es. Csakröhögnek, fetrengenek. Kérdik, hogy híjják a szamaramat. Mondom: Pistának. Meginn kacagnak csúful. Mondom, jó keresztény szamár ez, rendes neve van, Esvány, csak becézem. Minek nevezzem? Sztálinnak? Szóval menyek, kiérek a Körútra, há nagy csármálást mind hallok, hogygyüvik az erányomba. Na, mondom, megállok, nezzem meg milyen újabb kutyakalákafolyik a székesfővárosban. Azt minnyárt láttam, hogy színesek erőssen, ejszen valami maskarádé leszen. No, mind gyüttek, vót ott zenebona meg kiabáláses, semmit se lehetett érteni. Mellettem meg gyülekeztek a zemberek, s mindszitkozódtak, kárinkodtak csúful amazokra. Na, mondom, ilyen a pesti, sziggyaazt, aki vigad, mucsok, irigy fajzat. No, akkó gyütt nagy komótosan egy szekérféleség. Azon egy erőssen fáincinka riszálta magát, rózsaszín rókniban meg lila karincában. Kihúztam magama Pista hátán, s kezdtem bezgetni a cinkát a kalapommal, hogy nezzen már rám, ha igaz, erős, nagylőcsű legényt akar látni. No rejám is nezett, s olyat kacagott, a szerelem burjánja egyből felütötte a fejit a fejemben, s a szűm a gerjedelembe majd beléhasadt. Erre a beste nem széttépte a rókliját, hogy kibuggyant a csecse?! Büdös, gelevőgyi kurva az ilyen, mondottam magamba, de azétt olyan gyakhatnékom támadt, aszittem, belégebedek. Áron vagyok, ordítottam. Milyenáron? − ordította vissza. Bármi áron, csak gyere! Akkor hirtelen ledobta a karincáját es, én pedig szinte lefordultam a szamárról. A cinkának akkora csúf lőcse vót ahol a pecke kellett vóna legyen, hogy Pistaszamaram torkából rögvest felszakadt a legirigyebb fajta bőgése, s megtérgyepelt mint a púpos teve. Eccerre csend lett a fejemben, s egy percig csak egy csemer némafi lmet láttam a kigülledt szemeimmel. Akkor csapott belém a zistennyila, hogy mibe es keveredtem. A besték mindenfelé úgy neki vótak pezderkedve egymásnak, minthamind egy-egy marék szarvasbogárszarvat rágtak vóna el előtte; s nyalták-falták egymást a kipingált legények, arrébb meg pustuhányos fehérnépek estek egymásnak, mint cseka a mosléknak. No, én aztán nem vártam meg, míg a hang visszagyüvik ehhez a csemer képhez. Felkaptam Pista szamaramat a nyakamba, met székely ember a szamarátilyen helyen ott nem haggya, s azzal uccu neki, amíg csak bírtam szusszal. Jósokáig bírtam, pedig beste egy nehéz állat az én Esvány szamaram, főleg, hakedélybetegség gyötri. Aztán csak pihegtem egy bő órát, asse tudom, hol. Édes jó úristenem, métkellett nekem a drága hazámat elhagynom? Én még ilyet nem láttam, nem eshittem, hogy vóna. Mifelénk, Farkaslakán vót ugyan eccer, hogy egy Ámérikából megtért legény a bálban, az árnyékszéken meg akarta monyókolni a másik legényt, de ilyet, hogy valakinek csecse es, lőcse es legyen… Ilyen zákhányos eszejárása még Lucifernek sem lehet. Az a hitván seggrejáró legény es jól megkapta. Ejszen vagy tizenkétszer is levágták a lőcsit, hogy egy körömfeketényi semaraggyon neki, s aztán a biztonság kedviért forró vassal perzselték a helyét, met az ilyen fajzatnak visszanőhet, mint a varasgyéknak. Ó, drága Úristenem, métt mutattál ilyet nekem, métt nem hagytál tudatlanul  meghalni?Az egyszer szent, hogy édes, drága, hites feleségemnek ismét hűséget esküdtem, s ezúttal bé es tartom, met olyan szegény, amilyen, cseppet vén, cseppet csúf, cseppet zsémbes − de legalább tudok egy dógot.

Karinthy Frigyes vázlatfüzetéből

Budapest, anno

Ma pompás fesztiválon vettem részt, a Körúton. Belecsöppentem, mint hernyó a Liget szökőkútjába. Fölvonultak a melegek. Haha, roppant mulatságosvolt, főleg, mikor tőlem néhány méterre fölfedeztem Szép Ernőt, amint csillogószemekkel és áhítatos arccal bámulja őket, majd arrébb elájulni láttam Szabolcska Mihály költő- és tiszteletes urat, Ady Endre − holott ő Góg és Magóg fia, haha − pedig nagy szent undorában elmenekült az Illés szekerén. Gondolom, Hatvanyfi fizette a fuvart. Szivárványszínű kavalkád volt, kár, hogy nem volt ott Kosztolányi, hogy necsak színes tintapaclakról írjon .A járdán álldogáló közönség nem értékelte egyértelműen a produkciót. Ocsmányszavakkal és tojásokkal meg paradicsomokkal illették a tüntetőket, pedig szerintem mulatságosabb volt, mint a Vígszínház bármely előadása. Hazafelé egyből kitaláltam, hogy kell ám ezeknek írnom mókás dolgokat. Haha, elképzelem, milyen édes lesz, amikor apuci átöleli anyucit, és beletúranyuci mellszőrzetébe, szemben velük ül a gyerek, annak kell mesét mondani, teszem azt, a Grimm házaspár − Jakab bácsi és Vilmos néni meséit. Hogy is kezdődjék? Egyszer volt, hol nem volt, az óperenciás tengeren túl, az üveghegyen is túl, ott ahol a kurta farkú malac egy másik kurtafarkú malacot túr, a melegerdőközepében… Van ott egy palota, minden szobájában két kandallóval, hogy jó meleg legyen. Abban éldegél a király meg a király férje. Együtt nevelik hamvas fiacskájukat, Hófehért. Á, dehogy, stilárisan jobban talál a Hófehérke. Szóva lHófehérke nevű kisfiukat. Aztán meghal a király férje, és a király új férjet kerít magának. A király új férje nagyon csinos legény, arcának bőre, mint a barack ,bajuszkája mint a holló tolla, feszes farának ringása kecses. Hanem nagyon hiú, és folyvást faggatja varázstükrét: „tükröm, tükröm, azt akarom mondd, hogy legszebb az én farom.” Addig nincs baj, amíg a tükör benyal, de aztán egyszercsak kiböki az igazságot: „szép a popód, ám ha kérded Hófehérke fara mégszebb.” No, akkor elő a nagy meleg tepelák vadászt, vigye el az erdőbe, vágja kia szívét. Persze a nagy meleg tepelák vadász szíve megesik Hófehérkén, no megegy meleg szarvasbika föláldozza magát, fölajánlja a dobogó szervét. Hófehérke megtalálja a törpék házát. Este érkeznek a törpék, hű, hogy szeretik az üregeket, elvégre bányászok. Buzzancs, Kispopó, Cicahal, Cukibifi , Bögre, Fartúró Rudi és a pöttöm kis édibogár Pöcsike. Jaj, de nagyon megörülnek Hófehérkének, meleg színt visz az életükbe. Munka után édes a pihenés és a játszadozás, véget nem ér a faramuci, a seggrepacsi, a farramorgás, a kiéakaki, az ugrókötél nyelét pedig nem a kezükben szorongatják…Aztán a király férje megpróbálja kinyírni Hófehérkét, elébb mérgezett gyantát kínál neki, kamaszodó mellkasának karbantartására, majd mérgezett nyelű ugrókötelet, végül cukros bácsinak álcázva magát beléndekes törökméz-szopókát. Üvegkoporsó, gyászoló törpék etcetera, jön a herceg, latin szépség, Don Popó, a farviadalok és anális torridák örökös bajnoka, elkunyerálja a hullát, a koporsóledől a szekérről, a szopóka kiesik, Hófehérke föléled. Nagy boldogság, csak a király férje veszíti el az eszét, őrületében elbujdosik és megnősül, pfuj, megkapja méltó büntetését. Sebaj, Hófehérke esküvőjére apja új férjjel érkezik, ez már nagyon kedves, szerszáma bársonyos, és formás keblei is vannak. Hű de meg fogom írni, csak legyen időm. És megírom azt a mesét is, amelyben a gonosz nősténysárkány elrabolja a királyfit, de egy másik királyfi kiszabadítja és férjül veszi. Utána pedig gyorsan megírom a Noszty fiú esetét Tóth Palival. És a Különös házasságot − itt nem is kell címet változtatni. Megírom, bizisten, mind megírom. Majd pedig beküldöm a Színházi Élet-hez. Kosztolányi Dezső néven.

Forrás:http://www.barkaonline.hu/archivum/barka_200705.pdf

Christof (christofblog@gmail.com)

Körülbelül 2-3 napja motoszkál a fejemben ez a téma, amiről most bejegyzést készülök írni. Mostanában úgy érzem, hogy senki sem ismer igazán. Ami nem feltétlenül rossz, de valahogy mégis fura érzéssel tölt el. Vegyük szépen sorban, kik és miért nem ismernek.

Célszerű a családot venni elsősorban. Velük éltem életem nagy részében, tehát magától adódhatna, hogy ők tudják a legtöbbet rólam. Igen ám, de pont azokban az években, amikor a legtöbbet változik a személyiségem (középiskolai évek, és talán még most is) nem voltam/vagyok otthon. Azt, hogy meleg vagyok, Anya csak pár hete tudja, a család többi tagjával meg lassan semmi kapcsolatom nincs. Bátyám hiába lakik itthon, semmit nem beszélünk hétszámra. (zárójelben Anya ezt néha nehezményezi is, de nekem akkor sincs kedvem vele a napi 2-3 mondatnál többet beszélgetni. A múltkor megkérdezte ebéd közben, hogy én 1.5 hónapig jártam hajnalban dolgozni? - mert szóba került - Mondtam neki, hogy csak olyan 4x mondtam külön neki, meg amúgy is sokszor szóba került úgy, hogy konkrétan nem neki volt címezve a mondandóm, de hallhatta. Köszi, de inkább akkor ne beszélgessünk. Utálom az ilyet).

Szóval a család kilőve. Mivel nem lakom itthon, és nem is fogok, ez a dolog nem fog változni. Higgyétek el, ez nem panaszkodás, nekem ez jó. Saját életem van.

A listán most jöhetnének a lakótársak, ha azt az elméletet vesszük - nem biztos, hogy helyesen - alapul, hogy akivel laksz, az ismer téged. Ahogy leírtam, már érzem is, hogy sántít ez a megállapítás, hiszen a csajok nem tudják, hogy mi a helyzet velem identitásilag. Az idősebbiknek úgy gondolom, el fogom mondani. (mert ő hétvégente is bent van, míg a másik hazamegy pénteken) Viszont ezt tényleg csak azért fogom megtenni, hogy megelőzzek valamiféle találgatást, vagy pletykát. Nem hiszem, hogy ettől leszünk majd annyira jóban. Ez csak jó esetben nem változtat majd a jó lakótársi viszonyon.

Nézzük tovább: barátok. Sokan vallják azt, hogy az nem barát, aki nem tudja az emberről, hogy... Na ezzel én nem értek egyet. Mert hová soroljam azt a srácot, akivel 4 éves korunk óta barátok vagyunk, és pont akkor költözött el, amikor lezajlott bennem az elfogadás időszaka? Sajnos azóta ritkán találkozunk, de ugyanúgy barátok vagyunk. Nem gondolom, hogy pl. egy Debrecen - Liverpool meccsen kéne odaszólnom, egy: "Amúgy nekem bejön a Torres" típusú mondatot! Persze egyszer majd úgy is megtudja, ha olyan lesz a közeg, viszont addig, ő sem ismer igazán.

Na akkor azok a barátok akik tudják! Ők biztos jól ismernek! < - egészen 2 nappal ezelőttig így gondoltam. De ez ez sincs így, mert:

- Akivel napi szinten beszélek, esetenként több órát. (Cube, Viki, Hanson stb...) Velük az a baj, hogy élőben keveset, (Cube, Viki) vagy egyáltalán nem (Hanson) találkozom. Amit szerintem elengedhetetlen ahhoz, hogy igazán megismerjük a  másikat.

- Akikkel napi szinten beszélek, (vagy legalább hetente párszor) velük meg ritkán van alkalom több órát együtt lenni...

Szóval egyik esetben a térbeli együttlét, a másik esetben az időbeli együttlét nincs meg, vagy legalábbis nagyon ritkán.

Sajnos úgy érzem, hogy Sz. sem ismer még igazán, csak pár apró mozaikot kaphatott eddig a személyiségemből. Ez is zavar most, hogy többet szeretnék adni neki magamból, és többet is szeretnék kapni belőle...

A végső konklúzió tehát az, hogy "Nobody knows who I really am", amiről Rie Fu is énekel. Bízom azonban, hogy a jövőben körül vehetem magam olyan emberekkel, akikkel sokat lehetek együtt, és nem lesz soha tabutéma. Olyan QAF-os közösség olyan jó volna. Barátokkal, szerelemmel... *sóhaj*

Christof (christofblog@gmail.com)

Picit régen írtam már Sz.-ről, hogy mi a helyzet velünk mostanság. Jelentem, együtt vagyunk még, és próbálunk nem beleőrülni a távolságba. :/ Ennek hatására ma előjött pár kellemetlen dolog.

Utoljára 2 hete - baromi rég - hétvégén tudtunk találkozni. Akkor itt voltunk fent  nálam az üres lakásban, főztünk, filmet néztünk,  meg ilyenek. Nem mentünk sehová, hanem gyakorlatilag "egymásnak estünk". Mivel most hétvégén megint nem tudunk találkozni, (hosszú hogy miért nem, de sajnos tényleg lehetetlen) így úgy döntöttünk, ma átvonatozok suli után hozzá. Szűk 2 órát tudtunk együtt tölteni, hiszen "tilosban" jártunk, az anyukája nem tudta, hogy ott vagyok, (nem örült volna neki, és annak is csak Sz. itta volna meg a levét, ha megtudja) ezért volt csak két óránk. Ezalatt az idő alatt sem tettünk mást, testi szükségleteinket kielégítésén kívül...

Hazafelé a vonaton nagyon rossz érzésem volt. Most én tényleg csak ezért mentem át Hozzá? Hiszen én nem ezt akarom. Nem csak ezt akarom. Arra, amit ma tettünk itt is találnék embert a városban, gyakorlatilag bármikor...

Ma este beszéltünk Interneten keresztül, és ő is úgy érzi, hogy nem jó ez így. Muszáj lassítanunk, de nem is igazán ez a jó szó. Nem szabad hagynunk, hogy a jól induló kapcsolatunk ellaposodjon/színtelenné váljon, és csak a testiségre korlátozódjon. Nem leszek álszent, persze hogy igénylem én is, hogy intim kapcsolatunk is legyen. De ne csak az!

Úgy döntöttünk, hogy jövőhéten hétvégén - amikor előreláthatólag újra találkozni tudunk - ellátogatunk megint ide, ahol ezidáig legjobban éreztük együtt magunkat.

Sajnos az is gond, hogy mindkettőnknek ez az első komolyabb próbálkozása, így próbáljuk nagyon túl jól csinálni, aminek az az eredménye, hogy néha talán túlspirázzuk a dolgokat. És ezzel vissza is kanyarodtam a bejegyzés elejére, pontosabban a címre.

Annyi bizonyos, hogy már most az életem egy nagy szegletét Ő tölti be, és nem akarom Őt elveszíteni...

Ui.: A baráti javaslatokat most különösen szívesen veszem! : )

Christof (christofblog@gmail.com)

Amióta végre elmondtam anyának, hogy meleg vagyok, azóta nem igazán került szóba a téma közöttünk. Alapjába véve én ezt nem bánom, mivel nekem is szoknom kell még az új helyzetet. Szerintem kicsit mindketten arra várunk, hogy majd a másik hozakodik elő ezzel, ha beszélni akar róla. Tegnap este viszont majdnem úgy hoztam fel én a dolgot, ahogy nem szerettem volna. Anya ugyanis újabban a Jobbikra akar szavazni...

A történet háttere az, hogy az Anyukám ettől a tanévtől kezdve egy olyan óvodában dolgozik, amelynek környezetében sok roma él, illetve a gyermekek egy jelentős része - értelem szerűen -  is az. Igazából ezzel nincs is neki semmi gondja, hisz óvónőként nincs különbség a gyerekek között. Sokkal inkább azzal van, hogy így elég rendesen megtapasztalja azt, ami ma Magyarországon folyik. A cigánybűnözéstől elkezdve a gyerekbántalmazáson át, szinte mindent. 10/9 roma származású gyerek annyit eszik egy nap, amit az óvodában kap enni. Nagyon kemény dolgok ezek, hétvégente sokat mesél erről. Így jutottunk el ahhoz, hogy Anya a Jobbikra akar (most) szavazni. "Majd ők megint csendőrséget állítanak fel, és megleckéztetik végre a sok ...cigányt!"

Tegnap estig még csak ebben a tekintetben szimpatizált velük, de minap este a híradót nézve már a drasztikus gázáréremelés megakadályozására is a széljobboldali pártra tekint megoldásként.

"Nem lenne annyi joga annak a sok rohadéknak!" A legszomorúbb, hogy abba bele sem gondol, hogy annak a pártnak a szemében a fia is egy "rohadék"...

Christof (blogolo@lajt.hu)

Egyik kedvenc kommentelőm blogjára szeretném felhívni a figyelmet, aki újabban szintén ilyes' írására adta a fejét. Mától Angel.o blogja is megtalálható oldalt! :)

Christof (blogolo@lajt.hu)

Nem mondhatni, hogy a tavasz jegyében, de új külsőt kapott a Christof blog. A kinézet a saját kezem munkája. Amúgy marhára nem értek hozzá, csak így eljátszadoztam, és ez jött ki! XD Egy darabig marad...

Christof (christofblog@gmail.com)

...az a nap, amikor rengeteg minden történt velem. Az életem egy új szakaszába lépett, a sokadik újba. Viszont ez a mostani egy merőben más, az eddigi részszakaszokhoz nem fogható. Jöjjön tehát ennek a napnak a krónikája.

Kezdődött minden azzal, hogy lekéstem azt a buszt, amivel Mr. Sz.-hez mentem volna. Vagyis nem is késtem le, hanem anya felvilágosított, hogy az a busz, amivel menni akartam, csak hétköznap jár. De jó... :S Néztem gyorsan vonatot, amit elértem. (azért nem preferálom az utóbbit, mert kb. 40 perc sétára van a vonatállomás, helyijárat mint olyan, pedig nincs.) A lényeg, hogy odaértem a megbeszélt időpontra. Ezután sétálgattunk a városban, kajáltunk. Megmutatta a város nevezetességeit, már ha ennek városnak vannak nevezetességei. Inkább csak 1-2 szép tere, épülete van, és a folyópartok. Ezután következett a nap első fontos szakasza, felmentem úgy hozzájuk, hogy az anyukája is otthon volt. Azt tudni kell, hogy Sz. anyukája eléggé szokja még azt, hogy a fia meleg. Talán még nem is tudta elfogadni ezt 100%-osan. Szóval mindenképpen nagy szó az, hogy megengedte, hogy felmenjünk. Ahogy lépkedtünk felfelé a lépcsőházban eléggé izgultunk mindketten. Végülis nekem nem volt veszíteni valóm, maximum nem jön össze jól a dolog, és nem megyek többet. Persze semmiképp nem lett volna ez jó a jövőnkre nézve. Viszont Sz.-nek azért csak nehezebb volt. Az ő lakásuk, az ő anyukája stb.

Beléptünk az ajtón, anyukájával bemutatkoztunk egymásnak, és beszélgettünk is pár szót. Próbálta szerintem mindenki elhessegetni a gondolatot, hogy akkor most milyen szituációban is vagyunk éppen. A lényeg, hogy nem volt elutasító. Ott volt még az anyukája barátja is, (Sz. apukája elég régen meghalt) viszont vele nem találkoztam. Ő nem is tud semmit az egészről, azt hitte, barátként vagyok fent. (ugye a szó hagyományos értelmében) Az én kezdeti izgalmaim hamar elszálltak, Sz. is oldódni látszott. Megpróbáltuk megnézni az Édes November c. filmet, amiből khm... hát kiesett pár jelenet! : ) Mondjuk furcsa volt így bármit is csinálni, hogy a szomszéd szobában ott volt az anyukája, akinek tuti mi járhattunk a fejében. : )

4 után aztán szedelőzködni kezdtünk, és elbúcsúztam az anyukájától. Azt mondta, menjek máskor is, ami azért szerintem elég nagy szó tőle! Nem vártam volna el...

Ezután rövid séta után az állomás felé vettük az irányt, majd felszálltam a vonatra. Sz. olyan furcsa volt a séta közben, akkor jött ki rajta a sok izgalom, ami ezzel a "felmentem hozzájuk" dologgal járt. Azért neki lehetett talán a legfurcsább a helyzet.

Majdnem 6 óra volt, mire felszálltam a vonatra. Majd írtam Sz.-nek egy sms-t, hogy lesz-e a barátom. Majd felhívott, hogy ez most vicc-e. Mondtam nem. Kicsit megrémültem, hogy talán ez a furcsaság annak szólt, hogy neki túl sok ez a dolog most így egyszerre. De nem. Igent mondott, és örülünk egymásnak! : )

Egy helyen át kellett szállnom, így azonnal csörgettem Vikit, aki t-perccel fel is hívott, hogy ne unatkozzak addig, amíg megérkezik a következő vonatom. Elmeséltem neki mindent, majd beszéd közben eszembe jutott az a fogadalmam, hogy anyának akkor fogok beszélni a melegségemről, hogyha lesz egy komolyabb kapcsolatom. Na már most Sz.-el tegnap hivatalosan is komolyra fordítottuk, így itt volt az idő. Tudtam, hogy hajlamos vagyok a halogatásra. Nem akartam, hogy még évek múlva is hazudjak neki arról, hogy éppen hol vagyok - buliban, itt ott amott -  miközben a párommal töltöm a szabadidőmet. Mindezek mellett ott volt az is, hogy mivel nem az albiból jöttem haza, (előzetesen azt hazudtam, hogy Timi szakdogáját segítek megírni) így nekem legkésőbb fél 8ra otthon kellett volna lennem, hiszen az utolsó busz 6kor indul, és sétával együtt kb. annyi idő, amíg hazaérek. Viszont én még 8kor is a vonaton ültem, és anya már hívott is. Mikor leszálltam, megint hívott, mondtam hogy már a városban vagyok, hamarosan hazaérek.

Hazaértem, kérdezte, hogy merre jártam. Mondom, mindjárt elmondom, csak levetkőzöm. Leültem mellé a nappaliban, majd megjegyezte. "Úgy érzem, valami nagyon nyomja a lelked!". Mondtam, hogy igen. "Valami baj van?" - kérdezte. Erre én: "Nincs, vagyis...szerintem nincs. De nem megyünk be a szobádba beszélgetni?" (azért oda, mert bátyám az én szobámban gépezett, nem akartam, hogy bármit is meghalljon)

A beszélgetés:

Anya: Sejtem, hogy mit akarsz mondani

Christof: Sejtem, hogy sejted

Anya: Na, mondd!

Christof: Nem könnyű kimondani. *sóhaj*...meleg vagyok

Anya: Tudom, sőt bátyád is sejti. (anno a bátyám volt barátnőjének elmesélte nekem, hogy talált a bátyám a gépen egyszer egy "fiús" videót, és hogy az alapján gondolja, hogy az vagyok. A csaj azért mondta el, mert már szakítottak egymással, de mi jóban voltunk attól)

Christof: Tudom, a Nóri (a volt barátnő) mesélte, hogy látta azt a videót.

Anya: Mennyire komoly ez most nálad?

Christof: Teljesen. Biztosan az vagyok.

Anya: Lányokkal próbáltad?

Christof: Nem

Anya: Akkor nem tudhatod biztosra

Christof: De tudom. Nem érzek szexuális vonzalmat lányok iránt abszolút. Csak barátságot. Ez olyan, minthogy te sem érzel vonzalmat egy másik nő iránt. (ezután elmeséltem mindent, a gimis éveket, meleg barátokat, Zalánt, Cube-ékat, Szabiéket, hogy ki tudja még. Elmeséltem Sz.-t is meg a fogadalmat, hogy miért vártam eddig.

Anya: Tudd, hogy veszélyes vizekre eveztél, s az életed nehezebb lesz. Viszont én eddig is, és ezután is melletted állok!

Christof: Tudom, és köszönöm. Tudom, hogy ezzel most változik pár dolog...

Anya: Mi változna?

Christof: Pl. egy leendő unokába vetett hit

Anya: Majd lesz bátyádtól! ((L))

Röviden tömören így zajlott a tegnapi beszélgetés. : ) A mai nap kicsit furcsa volt úgy felkelni, hogy tudja, de amúgy meg nagyon jó érzés!

Mindenkinek kívánok egy ilyen anyát!

Ui.: Boldog Valentin-napot! (L) (annak, aki ünnepli...)

Christof (christofblog@gmail.com)

Na, épp itt az ideje, hogy megtörjem a "csendet", és másfél hét után végre írjak. Bevallom őszintén, eleinte azért nem írtam, mert annak drukkoltam, hogy a hasas bejegyzésnél dőljön meg a kommentrekord, (30 db, amit a filmes bejegyzéssel értem el). Ez nem történt meg, viccesen meg is jegyeztem pár embernek, hogy majd legközelebb a nadrágomat tolom le, és akkor meglesz! :P

Az utóbbi körülbelül 8 napban (ami inkább 10-11 nap, mert az előző képes bejegyzés előtt is) történtek dolgok, ás még most is törénnek. Dolgozom, tanulok, szakdogát írok ( ez talán a legrosszabb része a 2+2 éves rendszernek, hogy 2 szakdogát kell írnom a 4 év alatt :S) és kialakulóban van egy kapcsolat is...na de menjünk szépen sorban!

Munka: Január végén végre találtam egy állandó diákmelót, bő egy hónapra. A feladatom nem nehéz, egy dohányipari termékeket forgalmazó cégnél kell reggelente suli előtt segédkeznem, és két furgont megpakolni cigivel. Nem nehéz munka, - persze minimálbért fizetnek - de jó 70 perces melóra 2 órát írnak be az elszámolásba, ami azért jó. Egy probléma van, hogy baromi korán kell kelnem, mert a meló 4:30-kor kezdődik, és 6 után vagyok újra itthon. Szóval 3:45-kor kelés, készülődés, kitekerek 15 perc alatt a melóhelyre, (ami valljuk be télen nem túl kellemes, de fogjuk rá, hogy már megszoktam) kb. 5:45-ig meló, aztán hazajövök, kicsit visszafekszem, és 7:30-kor megint felkelek. Nem a legideálisabb, de nem panaszkodom, legalább van, és így lesz pénzem a nyelvvizsgára, ami április elején lesz. Ráadásul a kollégák jó fejek, leszámítva a "meleg" poénokat, ami minden ilyen helyen előjön. (pl.: Megy valami Juanes szám a rádióban, és megjegyzi az egyik: "Jaj Tibi, ez a szám annyira gyönyörű! Ez lesz a mi számunk, és legközelebb erre akarok szexelni veled! Új fiú! Akarsz csatlakozni?" :D "Új fiú: Hmm nem!" :P)

Tanulás: Na igen, a nyelvvizsga. Most sok minden e körül forog, mert nagyon jó lenne, ha sikerülne, hogy Budapesten ne kelljen majd kötelezően nyelvvel foglalkozni, csak ha időm lesz, és én akarom. (tervben van 3. nyelvnek újra előszedni az olaszt, valamilyen nyelviskola keretében)

Szakdoga: Baaah. Hát ezzel mint általában mindenki, én is el vagyok maradva. A konzis tanár vizsgaidőszak végére szerette volna látni az első 10 oldalamat, ami kicsit csúszik, de összességében nem baj, mert van most más dolga is. A héten viszont végre ki kell nyomtatnom (már 10 oldalt megírtam) és bemutatni. Viszont nem állhatok le az írásával, mert könnyen kicsúszhatok az időből. Sok szempontból jó ez, hogy 2+2 évben vagyok, (több nyelvóra, külföldi gyakorlat, amire ezen a szakon ebben a városban csak így a "kombó" képzés keretében lehetett pályázni stb.). Viszont így 2 szakdolgozatot kell írni, ami hát nem jó. Amúgy a nyári gyakszihely rendezvényiről írok.

Kialakulóban lévő kapcsolat: Sokan tudjátok, hogy január elején totál padlón voltam FB miatt. Itt a blogon ez annyira nem érződött, mert még írni sem tudtam róla. Januárra mély depi volt betervezve, (persze nem "betervezve", de ismerem magam, ilyen vagyok, ha csalódom). Hanson, Cube és Viki rengeteget segítettek, és próbáltak kihúzni a depiből. Így fogtam magam, és újra - az eltervezettnél hamarabb - néztem vissza kékiwiw-re, hátha. Gondoltam, ha csak valaki olyat találok, akivel beszélgetni tudok kicsit, már az is segíthet. Így találtam rá mr. Sz-re (Vikiék eleinte csak így ismerték, az 'Sz' a lakóhelyére utal, ami kb. 100-re van innen). Szóval akkor mr Sz. Eleinte fenntartásaim voltak vele, mert "csak" 18 éves. Ráadásul megírtam neki, hogy nem vagyok túl jó állapotban, szóval gondoltam őszintén kezdem a dolgokat vele. (amúgy kiderült, hogy pár éve mi már voltunk egymás msn-enjén, csak nem igazán beszéltünk, és én 1 "nagytakarítás" alkalmával letöröltem - little gay world :D).

Na szóval elindult az ismerkedés mr. Sz-el, sokat beszélgettünk msn-en, kb. 2 hetet. Majd január végén találkoztunk itt nálam. Jól éreztem magam vele, sokat beszélgettünk, nevettünk, majd a randi végén egy csók is elcsattant. Ezután a 2. randin Budapestről hazafelé jövet (volt ott egy kis dolgom, majd elmesélem) leszálltam nála, és felmentem hozzá. Ott is beszélgettünk, kvázi ismerkedtünk, mert azért a net csak kevés. Majd múlt héten szombaton, elmentünk erre a rendezvényre, és nagyon-nagyon jól éreztük magunkat a hideg idő ellenére. Mindkettőnknek bejött a középkori érzés.

Aznap délután feljött még, és picit közelebb kerültünk egymáshoz, testileg is. (Itt mindenki fantáziájára bízom a dolgot, de rossz az, aki rosszra gondol! :P) Igazából már második randi után kezdek bennem felerősödni az érzések iránta. Akkor még csak kicsit, viszont azóta nagyon. A szombat nagyon nagyon jó volt, talán életem legjobb randija...

Furcsa érzés, de nagyon megkedveltem őt. Ha németek lennénk, akkor azt mondanám neki, hogy: ich hab' dich lieb. Ami már több mint kedvelés, de még azért nem szerelem. (nincs szerintem erre jó magyar szó) Próbálok tanulni a hibáimból, nem elrontani semmit, de már most tudom, hogy ő nem olyan, mint a többiek...

Christof (christofblog@gmail.com)

Na kedves olvasóim, itt egy új kép a hasam mostani állapotáról! Jelentem kezdek alakulni! : )

régen...

és most...

Christof (christofblog@gmail.com)

Mert csak a gond van vele. De komolyan. Nézzük csak sorban. Vizsgaidőszak, hideg, hó (amit alapjáraton szeretek, de elég kiábrándító volt, hogy pont karácsony előtt olvadt el, és amúgy sem marad meg huzamosabb ideig) aki dolgozik, annak ilyenkor van a legnagyobb hajtás, és még sorolhatnám. Téli depresszió a javából.

Most nézzük konkréten engem. Szerencsére a vizsgaidőszakomban minden a legnagyobb rendben, kettő vizsgám volt összesen, amiket sikeresen abszolváltam. A január nagy részét itthon töltöttem, sőt gyakorlatilag egy hónapja itthon vagyok. Az albérletben csak egy-egy napot voltam bent, vizsgák előtt, meg pár német nyelvvizsga felkészítő óra miatt. Az hogy itthon vagyok, azt is jelenti egyben, hogy sokat vagyok egyedül, és olyankor túl sokat agyalok dolgokon, és mivel a jövőm akárhogy is nézzük képlékeny, ezért hajlamos vagyok picit negatívabban látni azt: Mi van ha nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy azt eltervezem? - kérdezem ilyenkor magamtól.

Mivel a turisztikai diplomához két nyelvvizsga kell, így a németet még itt vidéken szeretném megcsinálni, hogy Budapesten már ne kelljen ezzel foglalkozni. Aztán következő állomás a májusi vizsgák (az első 2 év vége, szóval most lesz meg az OKJ, aztán Pesten még két év, és a diploma) a szakdogát is írni kellene...

De tegyük fel, ez mind sikerül. Nyelvvizsga, OKJ, Pestre átvesznek. Még akkor mindig ott van az, hogy nincs munkám, mert nekem csak munka mellett lenne esélyem Pesten élni. (levelezőn tanulni, mellette dolgozni.) Itthonról nem tudnak támogatni. Mondjuk az általában pozitív énem azt mondatja velem, hogy igaz (egyelőre) nem egyetemi végzettséggel, de azért mégiscsak valamiféle "papírral", 2 nyelvvizsgával, ECDL bizivel, külföldi gyakorlattal, nem létezik, hogy Budapesten ne találnék valamit. Ha még itt a román határ mellett is ki tudom kaparni suli mellett azt a kevés diákmeló "gesztenyét", akkor ott meg pláne. Hirdetéseket már nézegettem, azt hiszem, pár egész jó helyre eséllyel pályáznék.

Viszont valahogy még fel is kellene keveredni, és lakni valahol, amihez szintén kellene kezdőtőke. Persze amit albérletre költök pénz, az már júniusban megmaradna nekem, meg anya és nagyapám is ígérte, hogy majd segítenek. Sőt, még van egyfajta örökléssel kapcsolatos dolog, amiből tavasszal szintén lehet látok egy kis pénzt, de ez nem 100%, ezt inkább nemnek veszem, mint igennek.

Szóval ahogy a fentiek is mutatják, tele vagyok érvekkel és ellenérvekkel, amiken folyamatosan jár az agyam.

Ilyenkor kellene leginkább valaki, aki átölel, és ezt mondja: "Én veled vagyok, minden rendben lesz! Szeretlek!"

Christof (christofblog@gmail.com)

Régóta terveztem ezt, hogy végre közkincsé tegyem blogom által az egyik kedven novellám egy részletét, amelyet Orbán János Dénes (Brassó 1973 - ) írt. Téma? Hogyan látna egy melegfelvonulást Petőfi, Tamási, vagy éppen Karinthy. Ebben a bejegyzésben megtudhatjuk, Arany hogyan "oktatja" ki Petőfit a témával kapcsolatban! Fogadjátok sok szeretettel! : ) (Az írónak pedig nagy-nagy gratuláció, mert melegként is azt mondom, pazar ez a mű! :D)

Orbán János Dénes

A Király férje (részlet)

Petőfi Sándor levele Arany Jánoshoz
Pest-Buda, anno

Hazánk östökös-csellagja, lelkem Aranyom, drága Jankóm!
„Nyisd meg a te méltóságos füleidet a hallásra és figyelj.”
„Egy gondolat bánt engemet.”
Tegnap Vachotthoz mentemben beléütközék egy fura társaságba, melyhez
foghatót még sosem volt szerencsém látni Pest-Buda sáros utcáin. Vidámak
voltak és zajosak, s gúnyájuk oly rikító, mint azon furcsa hogyishívják papagájmadarak tollazata.
Aranyom, drága Jankóm, érthetetlenül furák voltak. Egyfolytában azt rikoltozták,
hogy „Jogot a melegeknek! Jogot a melegeknek!” Közben pedig csókolóztak.
A meghökkentő az vala, hogy mindnyájan férfi úk valának. Ebből mindjárt
kitaláltam, hogy színészek lehetnek. Vándorszínész koromban, ha komédiáslányok
híjával valánk, nyápic legényként én is játszottam női szerepeket, s
csókolózni kényszerülék, ha a helyzet megkévánta. De úgy tudám eddig, hogy
a színészek ékesen s helyesen beszélik áldott magyar nyelvünket. Nem tudom
hát, drága Jankóm, hogy miért rikoltozták helytelenül azt, hogy „Jogot a meleghez”?
Mindenesetre mély szimpátiámat rögvest elnyerék, hogy ily eredeti módon
tüntetének a szegények meleghez való jogáért. Hisz keveseknek adatik meg,
hogy cifra kandalló melegénél töltsék a rút teleket, a nép − kinek nincs joga − leginkább leheletével fűti hideg kunyhóját. Lehet, nem is színészek valának,
hanem azt akarták sugallani, hogy maholnap csókolózniuk kellend ahhoz, hogy
valamennyire átmelegedjenek, oly nyomorú a nép sorsa.
Hát ily érdekes dolgok történnek mifelénk. Megálltam volna, hogy kijavítsam
grammatikai tévedésüket, azóta is bánt a gondolat, hogy romlik a nyelv, de
sietnem kellett a versekkel Vachotthoz, lévén, hogy pénzt is ígért, melyre kivételesen
nagy szükségem vagyon, hogy minél több jegyet vehessek a lutrira.
„Shakespeare-t erősen fordítjuk Vörösmartyval; én e hónapban bevégzem
Coriolanust, már a negyedik felvonás vége felé járok, Vörösmarty Lear-ez. Én
Coriolánon kívül még okvetlen lefordítom Romeót, Othellót, III. Richardot,
athenei Timont, Cymbelínt s talán IV. Henriket és a téli regét.”
Micsoda poéta volt ez a mi William-ünk! Oh, Jánosom, borzongok minden
sorától, attól a stílustól és nemkülönben a szenvedélytől. Minap szonettjeiből
olvasék. Esméred őket? Ily gyönyörű szerelmi lírát még férfi nőhöz nem írandott.
Micsoda férfiú lehetett! Mint imádhatta a nőket, és mint bolondulhattak érte a nők!
„Tisztelünk, csókolunk benneteket. Isten óvjon, kedves barátom, minden veszedelemtől ott, a [meleg] kemence mögött. Írj minél elébb!”
Imádandó barátod,

Petőfi Sándor

Arany János levele Petőfi Sándorhoz
Szalonta-bury, anno

„To the right honourable Lord Arthur Krumply devotely, London”
„Mylord!
I have read your letter and I am forced to confess that you are the greatest
under all the asses I have ever seen…”?* (ford. bejegyzés alján, lap alja híján - Christof)
Úgy bizony, édes barátom, mert nagy tebenned a láng és az elme is, ám szóösszetételként bizony már nem érvényes terád.
Bízvást mondom néked, hogy az a szivárványszínekben pompázó társaság sem
bohó színészekből, sem pediglen a népmelegedés nemes eszméjének bátor híveiből
nem állott, annál inkább azokból, kiknek tevékenységét latinul a cinaedo
és a pedico szavakkal explikálják klasszikusaink. Azaz a fajtalanul üzekedőkről
van szó, kik egymás valagában lelik örömüket, s kik magukat szelíden melegnek
titulálják, mi pediglen fartúróknak őket, édes buta Sándorom, nemzetünk nagy,
tiszta, ártatlan poétája, te.
Mindezeknek tudatában érzed-é még régi ízét ama forró tsókoknak, melyekkel
a bonviván téged illete, midőn színészleányzók híján magad valál a primadonna?
A mi derék William-ünkről pedig megsúgom tenéked − ha megígéred, hogy
ennek ellenére lefordítandod szép szerelmes szonettjeit −, hogy zsenge színészpalántákhoz intézte hő vallomásait.
Tudnod kell, hogy annak idején, az ánglusoknál némber nem mehetett komédiásnak.
Helyettük olyan cingár legények játszották Júliát, mint te, drága Sándorom.
Haha, egyszer még előkerülnek a hozzád írt szonettek is, valamely provinciabéli
színházdirektor pennájából.
„Hát megáldjon az isten, kedves Sándorkám.” Bocsáss meg, hogy így élcelődék,
de nem bírék nem derülni ezen, mi több, harsányan kacagtam rajtad. Ha meg is
haragszol − ugye nem − nagy örömet szerzél öreg barátodnak,

Arany Jánosnak

Petőfi Sándor levele Arany Jánoshoz
Pest-Buda, anno

János! (Baszhatjátok, hogy ezek után még valaha leírjak kedves jelzőket valamely
férfi únak.)
Mily ostoba és tudatlan valék! Micsoda barom, micsoda tulok.
Most forog a bélem, de nem csak: szemem is vérben forog.
A tűzhelyre akkora dézsa vizet loccsanték, hogy árvíz támadt a szobában.
Nekem aztán itt meleg ne legyen!
Lázongó Júliámnak ultimátumot adék: fiúsan rövid haját megnövelje, nadrágját
szoknyára fölcserélje. Többé nem flangálhat így, a tisztes polgárok megrökönyödésére.
Shakespeare szonettjeit biza én le nem fordítom. Van egy érdeklődő ifjú a
pesti egyetemen, neve Szász Károly. Hátha őt erősebb gyomorral áldá meg az Úr.
Könnyes dühömben írtam egy véres-köteles verset a fartúrókról. El is vittem
Vachotthoz, de azt mondta: pénzt nem ád érte. Hát összetéptem, igaz is, jobb ha
én ezekről szót le nem írok, azzal csak rájuk terelném a figyelmet.
Az osztrákok meg a burkusok a hibásak mindenért. Írtam is egy verset, úgy
kezdődik: „Talpra, magyar”. Megyek a Pilvaxba. Valakit megszúrandok vagy
megverendek. Nem tudom, de esküszöm, oly ribilliót csinálok, melyet sokáig
fognak emlegetni.
Isten megáldjon. Még hallasz felőlem.

Petőfi Sándor

*Elragadtatással az igazságos és tiszteletreméltó Lord Krumply Athurnak, Londonba (Krumply−Crumply = görbén, görbe)
Olvastam leveled, és be kell vallanom, hogy te vagy a legnagyobb az összes szamár közül, akikkel valaha
is találkoztam…

Forrás: http://www.barkaonline.hu/archivum/barka_200705.pdf

Ha tetszett, akkor lesz folytatás! : ) Legyen?

Christof ( christofblog@lajt.hu)

"Hú, erről a számról mindig ez és ez jut az eszembe!"

Biztos vagyok benne, hogy a fenti felkiáltással mindenki találkozott már életében. Sokunk működik úgy, hogy meghall egy dalt, és valami régi emlék, jó vagy éppen rossz jut róla az eszébe. Nekem rengeteg ilyen van, és ez most reggel jutott az eszembe. Nem fogom teleszurkálni a bejegyzést videókkal, de klikkelhetővé teszem a címeket.

Az első ilyen zene/zenék amiről a gyermekkorom jut eszembe, azok a 100 Folk Celsius dalai. Emlékszem még koncerten is voltunk, és imádtam akkoriban. Most ez esetben eltekintenék a linktől, szerintem már nem sokunk Miki Manóznak otthon, és már nem is Paff, a bűvös sárkánnyal homokozik Álomország tengerpartján. ; )

A következő élményhez csak egyetlen dal tartozik, a Rednex - Wish you were here-jéről, egy átstrandolt nyár jut az eszembe, úgy kábé 6 éves lehettem. Egy közeli városba jártunk át kb. heti 2-3x strandolni, és ez a számot azon a nyáron, azon a strandon vagy 5x leadták naponta. Már nem emlékszem, hogy rádió szólt, vagy cd-ről ment-e valamiféle összeállítás. Tény, nyár végére kívülről fújtam a dalt. Jóllehet egy szót sem beszéltem angolul, viszont ez nem gátolt abban, hogy úton - útfélen ezt énekeljem. Mint ahogy ma sem érzek soha gátat, ha éneklésről van szó. (Bátyám akkoriban egy kicsit megreformálta a dal címét, és nála 'Friss nyúlge**' néven futott a dal. -.-)

Körülbelül hét éves voltam, amikor valahogyan kapcsolatba kerültem a Kelly Family számokkal, és nagyon nagy hatással voltak rám. Akkoriban járt nekünk a Bravo nevű újság, amelyben voltak lefordított dalszövegek, így már tudtam, hogy miről szól egy - egy dal. Mindegyiket olyan gagyinak találtam. Szerintem túl nagyok voltak az elvárásaim. Viszont a KF-től az Angel című szám a magyar szöveg elolvasása után is tetszett. Most kicsit ugrok, ballagásomra az I can't help myself számukra írtam magyar szöveget, és az lett az osztályunk dala ballagáskor. Ráadásul utána egyik osztálytársam megkeresett, hogy a húgának nagyon tetszett a dal, és ha megengedném, akkor 8.-os ballagáson ezt énekelnék. Végül is nem tudom, hogy lett-e valami a dologból. Ki tudja, lehet ezóta ünnepelt dalszöveg író vagyok, csak nem tudok róla. *nevet*

Viszont 10-12 évesen nem volt mese, a Backstreet Boy-ok voltak az istenek! : ) Nem csak a tinilányok, de a tinifiúk is odáig voltak tőlük. Ezekben az években (főleg iskolai szünetekben) rengeteg időt töltöttem a Mamámnál, és ott játszottam az ő utcájába, mert ott esténénk volt olyan, hogy 40-50 gyerek is összegyűlt. Annyira jó volt. : ) A Backstreet Boys - Everybody című száma jutattja leginkább eszembe ezt az időszakot.

Mielőtt a gimnázium elkezdődött volna, a gólyatáborunk a Balatonon volt. Akkoriban kezdett az bejönni, hogy az emberek mobillal zenét hallgattak. No de még nem mp3 dalokat, hanem hangrögzítővel felvett számokat. Egyik srác állandóan a Scooter - Maria névre hallgató frenetikus slágerét hallgatta, amit direktbe nem hallgatok, de néha véletlenül is sikerül, és ilyenkor az ottani élmények elevenednek meg előttem.

Aztán a gimnázium első osztályának a végén, egy nagyon jó kis baráti társaság alakult ki, amely még ma is megvan. Szűkebb értelemben 3-4 főről van szó, (benne vannak Timiék is) tágabb értelemben pedig olyan 7-8 főről. Sajnos mióta elballagtunk, kevés időnk jut a találkozásra. :/ Viszont abban biztos vagyok, hogyha ha bárki meghallja ebből a társaságból Ákos - Valami véget ért c. számát, tuti ez az év, és a barátság jut róla eszébe. Volt, hogy egy teljes napon át reapet-en hallgattuk. : ) (L)

Aztán persze vannak rossz élmények is, amelyekhez szintén dalok kötődnek. Például biztos sokan vagyunk úgy, hogy egy szerettünk temetésén elhangzó dalokat nem szívesen hallgatjuk azután a jövőben. Ezzel magam sem vagyok másként.

A gimnázium utolsó éveiben történő útkeresésemkor hallgattam James Blunt - I really want you című számát. Ebben az időszakban volt az identitásommal való küzdés, az első elutasítás, és a hibák hibákra halmozása. Egyfajta pánikrohamom is volt ekkoriban, esténként arra keltem, hogy nem kapok levegőt. Egy szó mint száz, a fenti dalt kikerestem Nektek, de meghallgatni azóta sem tudtam. (FB hatására meghallgattam pár U2 számot, annyira nem durván mint az I really want you, de azok is most egyelőre tiltólistán vannak...)

Evezzünk a végén vidámabb vizekre. (Minden jó, ha a vége jó :P) Nem tudjátok, de Viki Japán mániás, így sok sok anime zenéjét kaptam már tőle. Rie Fu - Life is like a boat-ja tetszett ezek közül leginkább. Nagyon igaz a szövege, és szép a dal is. Félig angol, félig japán. (Viki majd kommentbe írd már meg, hogy melyik anime volt. Köszi)

Lenne még mit írnom, kismillió dal van még amihez élmények kötődnek, de nem akarok átmenni unalmasba.

Nektek vannak ehhez hasonló élményeitek? Dal=jó/rossz emlék?

Üdv

Christof (christofblog@gmail.com)

Egy blogot, és egy régi/új weboldalt szeretnék a figyelmetekbe ajánlani:

Dalarann barátom újabban blogírásra adta a fejét. Nagyon jó írásai vannak a srácnak! Légyszíves vegyetek az oldalára egy pillantást, majd kezdjétek el olvasni!

A másik egy alkotói oldal, amely Kapemaker névre hallgat, és Viki ajánlotta a figyelmembe. Itt nyugodtan megoszthatja bárki a fiókja mélyén lapuló verseit, novelláit, regényeit, festményeit, rajzait, akármit. (jogvédelem alatt) Ha csak olvasgatni akarod más műveit, akkor is itt a helyed! Ki tudja, még lehet én is publikálok majd valamit! ; )

Mindkét link megtalálható oldalt is -->

Köszönöm

Christof (christofblog@gmail.com)

Micsoda remek kis cím! Ugye? : ) A bejegyzés csúszott a twitter-en megjelent információhoz képest, de nem volt id... na jó, ebbe nem kezdek bele. Lusta voltam, no!

Na szóval alheteróság. Azt hiszem a melegek 99%-a valahol álheteró bizonyos szinten. Ugye mindig van olyan szituáció, amikor meg kell játszanunk a heterót. Ez szerintem világos. Nem vagyunk mi Steiner Kristófok, sem olyanok, akikről kilométerekről lerí a dolog. Így van ez jól.

De!

Óvakodjunk attól, hogy átessünk a ló túloldalára, és érzelmeket hazudjunk egy lánynak. Ez a legnagyobb hiba, amit meleg elkövethet, és mint tudjátok, ebbe a hibába én is beleestem. Iszonyatos lelkiismeret - furdalással jár az, ha olyan a párunk, aki iránt nem vonzódunk, csak maximum barátilag. Amíg hülyülni kell, meg mondjuk hintázni a parkban addig tök jó, de nyilván egy idő után a lány többet akar majd. Még talán a csókolózás kibírható (olyan, mintha egy bábut csókolna az ember) de viszont én már egy pettinget is elég rosszul éltem meg... :/ Ami pedig a lelkiismeret - furdalást illeti, az a legkeményebb. Valakinek szerelmet, de akár csak vonzalmat is hazudni nagyon rossz dolog, és felelőtlen. Továbbmegyek akkor sem szabad ilyen mondani egy lánynak, ha le vannak fektetve a szabályok, és ez most csak poén. Ők máshogy működnek, mint mi. Bennük ott motoszkálhat az, hogy mi van akkor, ha ez nem poén. Ilyet csak olyanokkal lehet játszani, akiknek előbújt az ember. Lásd Christof - Viki (csókollak Édes (L))

Azt gondolom továbbá erről, hogy úgy érettségi környékén lehet a barátok és a család előtt kitörni az álheteróságból (de szép szó) a mai helyzetben. Ha egy értékes emberről van szó, akkor addigra biztos van az illetőnek 2-3 közeli barátja, akiknek bármit elmondhat. (ha éppen nem keveredett bele egy olyan dologba, amit előző bekezdésben ecseteltem, mert én pont így jártam :/) A szülők, legalábbis édesanyánk előtt is ez egy jó pillanat, hiszen az egyén már nem gyerek, valószínű ez nem egy múló "szeszély" nála, hanem komolyan is gondolja. És ha a szülő okos, nem kockáztatja meg azt, hogy elítéli a saját gyermekét, hiszen lehet, hogy akkor félévente 1x fog hazajönni az egyetemről. Szóval szerintem ez a legmegfelelőbb időpont, persze lehet tévedek. Sőt, viccesen is hangozhat ez pont az én számból, hisz én sem így cselekedtem. Elméleti szakember rulz! : )

A lényeg, hogy felnőtt fejjel nem csinálnék ilyet, az 100%. Akármennyire is nincs most senkim. 1000x inkább magány, minthogy környezet hatására most hülyítsek egy csajt. Soha többé...

Kapcsolódik a témához egy barátom esete. A barátot nevezzük A.-nak, barátját B-nek. Jól elvoltak, szerették egymást. Aztán valami kezdett elromlani, és B. furcsán kezdett viselkedni. Kiderült ugyanis, hogy B. egy "normális" életre vágyott, és otthagyta A.-t, és szerzett magának egy barátnőt. Jelzem B. meleg, nem bi. Ez még mind semmi. Ezek után B. bemutatta a csajt A.-nak, és a csaj úgy ismeri A.-t, mint B. legjobb barátja, természetesen a meleg dolgok mélyen elhallgatva. Tök jó nem? Nem elég, hogy elhagyta, most a csaj képét is nézheti (nézhette, mert ez annyira nem friss sztori)

Na erre varrjatok gombot!

Ui: Merre vagy nagy Ő? : )

Christof (christofblog@gmail.com)

Mindig is szerettem olvasni, és szerettem a verseket. Persze nem az összeset, de azért általánosságban igaz rám a megállapítás. Gimnáziumban jó irodalom tanárunk volt, például Teljes Napfogyatkozást néztünk órán, (a francia szimbolizmus amúgy is közel áll hozzám) vagy például Csáth novellákat olvastunk, ami valljuk be, eléggé az irodalom peremterületének számít. Gondolok itt például az Anyagyilkosság című műre.

Mostanában viszont kortárs magyar műveket kezdtem el olvasni, és egyáltalán nem csalódom. Tetszenek az olyan versek, amelyek nem nosztalgikus hangvételűek, nem érthetetlenek, hanem kevés költői képpel, érthetően kerülnek az olvasó elé, sokszor humorosan.

Ilyen például manapság Varró Dániel, aki Weöres óta talán a leghíresebb költő Magyarországon. Íme egy vers a Szívdesszert című kötetéből:

Boldogság

Kívánhatnék-e többet?

(Forrás: http://www.litera.hu/irodalom/varro-daniel-szivdesszert)

Van még egy vers a tarsolyomban, ezt ma találtam. Szerző Karafiáth Orsolya, akiről azért szerintem mindenki hallott már. Nekem nagyon nagyon tetszik:

Transzfer

Nem érdekel, hogy rajtakaptál.
Csak nézés volt. Megláttad, semmi több.
A taxis dünnyögött, csak ácsorogtunk
két sandán pislogó piros között.

lelassult város várt és engedett el
és arra gondoltam, hogy hirtelen
(az óra ment és én rád néztem újra)
meg arra is, hogy mind lényegtelen

…például úgy szeretnél, mint ahogy…
azt gondoltam, tudod, ha úgy lehetne…
és azt, hogy reggel, kávégőz fölött
ülhetnénk morcosan vagy szemlesütve…

meg azt, hogy Berlinben vagyunk megint –
egy kinti árnyék jön, szemembe bámul –
s a kastélykert, a hó, a háziróka
megpördülhet fényestül, éjszakástul –

(s felpróbálnám Noémi korcsolyáját,
s a tó jegére karcolt jegyzetek
idénig őriznék, mégis milyen volt
olvadhatatlanul a tél veled)

S aztán rögtön jövőre lenne, látod?
És Pest! Elképesztően szertelen.
Kevés. Egy képtelen tónus, a hang:
„Mondd már, mégis, mit képzeltél nekem?”

Most rajtakaplak! Lopva visszanézel.
Csak nézés, persze, látom, semmi több.
A diszpécser beszél, a város szédül
a lassan változó lámpák között.

És arra gondolok, hiszen miért ne,
hogy éppen így jó. Jobb így. Jobb leszel.
Te így óvsz. Nem szabad, hogy vonzzalak.
S mert így van, látod, épp most rontom el.

(Forrás: Bárka, irodalmi folyóirat, XVI. évfolyam 2008/2. szám)

Christof (új e-mail cím: christofblog@gmail.com)

Január 5.-e van, és elkezdődik számomra is az új év! Ugye most felmerül a kérdés a kedves olvasóban, hogy miért is mondhatom ezt. Nem, nem voltam 5 napig másnapos.

A dolog nyitja az, hogy a Flash Boy-os dolgot végre lezártam, lezártuk. Meg mondom őszintén, nagyon nehezen viseltem már az utóbbi pár napban (de inkább hétben) azt, hogy nem tudtam, hányadán is állunk, állunk-e még egyáltalán valahogy. Mint kiderült, talán nem lett volna értelme összefutni, megbeszélni a dolgokat.

Világos most már az is, a téli szüneti hallgatás időszakában lévő titkos Facebook-os német üzenetek is fatálisan félreértettem, és nem is nekem szóltak, hanem egy lánynak, de persze nem úgy.

Most ne gondolja azt senki, hogy mennyire rossz nekem. Nem. Persze nem most fogom keblemre ölelni a világot, de azért nem is vagyok szomorú. Igazából az utóbbi napok "semmilyen" állapota keserített el és készített ki igazán. Így most már nem rágódom dolgokon. FB szerint nem csináltam semmit rosszul. Neki vannak olyan személyes problémái, ami miatt egy ilyen jellegű távkapcsolat nem működőképes, bármennyire is szerettem volna, és még ő is az elején.

Megbeszéltük a dolgokat, békességben "elváltunk". Ha esetleg olvasná ezeket a sorokat, elnézést tőle, ha olyan dolgokért bántottam, amelyek nem voltak jogosak, és nem tehetett róluk. Bennem abszolút nincs rossz érzés, és  ha más nem is, a budapesti randi örök emlék marad. És mindent összevéve biztos vagyok benne, hogy ő egy jó ember.

Szóval most a kapcsolat megszakítva Interneten is, mert  én csak úgy tudok valakit elfelejteni, ha nem vagyok vele napi kapcsolatban, és nem látom például msn-en, facebook-on stb... Mondjuk kaptam tőle még anno egy aranyos kis Dumbós képet, azt mindenképp megtartom, mert mosolygok, ha csak rá nézek.  : ) Ellenben amit még karácsonyra vateráztam neki töltőtollat, egyelőre valamelyik fiók mélyébe rejtem. (Amúgy én nem tudtam, hogy egy töltőtoll ilyen gyönyörűen tud fogni! Mondjuk ez egy eredeti Parker töltőtoll, Made in USA. Pedig antik darab, több mint 50 éves. Lehet hogy pont ezért?)

FB felajánlotta segítségét, hogy ha majd költözködöm fel, szívesen segít. Mondtam is neki, hogy élni is fogok vele, bármi is legyen 5 vagy éppen 6 hónap múlva. Meglátjuk mit hoz a jövő!

Az biztos, hogy most egy darabig nem vágyom ismerkedésre, mert az azért egy elég hosszadalmas folyamat. Mire az ember mondjuk kékiwiw-en a "tüncigay" profilook között  megtalálja azt az egy embert aki normális, az egy fél örökkévalóság. És akkor még nem is ismerkedünk, ami megint kismillió dolog miatt fuccsba mehet.

Na de pont jó embereknek ecsetelem! : ) Szóval ehhez most se erőm, se kedvem nincsen. Tehát aki a szőke herceget fehér lovon felém akarja irányítani, az előtte adjon neki egy linket a blogomhoz, és akkor legalább már ő ismerni fog engem! Köszönöm! : )

Szóval kedves drága olvasóim vége a negatív bejegyzéseknek, (egy időre) Christof-nak MOST tessék boldog új évet kívánni, és nem "mi megmondtuk" kommenteket írni, és FB-t sem ér bántani!

Keep smiling!

Christof (blogolo@lajt.hu <- most már 99%, hogy nem jó)

Na akkor kezdjük meg a 2010-es évet "blogolásilag" is. : )

Előzőekben már írtam 2010-es céljaimról, ezekkel nem akarnék újra foglalkozni.

Inkább kicsit beszélnék (megint) magamról. Eléggé zavarosak mostanában a mindennapjaim, kibillentem a megszokott egyensúlyomból. Utoljára végzős gimnazistaként éltem meg hasonlót. Nagyon sokat gondolkozom dolgokon, és sok mindenen egyszerűen nem tudok túllépni. Egyrészt nyakunkon a vizsgaidőszak, amely azért mindig nehéz, jóllehet csak 3 vizsgám lesz. Továbbá van pár családi probléma. A  Mamám beteg, kórházban van, egy elég súlyos cukorbetegség miatt. Ráadásul emiatt egy szellemi leépülésen is keresztül megy, 20-30 év néha csak úgy kieseik az fejéből. A múltkor Anyát sem ismerte meg. Nagyon rossz dolog ezt hallani. Igen, én is csak hallom. Egyszerűen nem voltam képes meglátogatni őt. Nem akarom lerombolni magamban a képet róla. Bennem ő úgy él, mint aki teljesen egészséges, mindig meg tud nevettetni, és mindig gondoskodik rólunk. Mielőtt kórházba került volna, ez a kép azért már picit csorbult. Egyszer elmentem hozzá, és sírt nekem. Azt mondta, mióta meghalt a Papám, nagyon magányos. Próbáltam vigasztalni, de nem ment. Nagyon rossz volt úgy látni őt. Nevezzetek gyávának, de egyszerűen nem bírnám egy kórházi ágyon látni...

Továbbá vannak személyes problémáim is. Sokat gondolkozom a jövőmön, hogy hogyan is lesz. Igen, a célok megvannak, viszont azok megvalósítása kapcsán még millió apró kérdés van. Ráadásul vannak olyan nehezítő tényezők, mint nem túl jó anyagi lehetőségek, lásd csóró diákélet. Máskor ilyenkor teljesen pozitívan állok hozzá a bizonytalan dolgokhoz is, viszont most valahogy nehéz mindent pozitívan látni.

Ennek tetejébe jön egy nagy magányosság érzés, amit egyre nehezebben viselek. Pár napja ecseteltem Vikinek, hogy milyen rossz volt például a múltkor a buszból egyedül nézni a naplementét. Annyira hiányzott mellőlem valaki. Vagy amikor hóesésben sétáltam hazafelé. Olyan szép volt. Egyszerűen jó lenne megosztani valakivel ezeket a szép pillanatokat. Azokat, amikért érni érdemes.

Tudom páran most konkrétumokat várnának, hogy mi történt. Ígérem, január folyamán írok mindenről részletesen. Elöljáróban annyit, hogy most azt az időszakot élem, amikor nem akarok egy bizonyos dolgot temetni, de már bízni sem merek benne.

Talán jót fog tenni az, hogy visszamegyek végre az albérletbe. Gyakorlatilag egész januárban üres lesz, egyik lakótárs dolgozik reggeltől - estig, a másik pedig a vizsgaidőszak alatt végig otthon lesz. Majd megpróbálok összehozni egy randit T&J párossal. Jaj, csak ők meg úgy tudják, hogy végre sínen van a kis életem...

Itt köszönném meg Vikinek, Cubenak, és Hansonnak a támogatásukat, és az örömteli perceket! Sokat segítenek! Köszönöm, hogy vagytok!

Christof (blogolo@lajt.hu <- habár erős gyanúm van rá, hogy nem működik)

Az idén különösen sokat (csorgattam a nyálam) néztem a youtube-on meleg támájú videókat, és ebből most összeállítottam a Top3-mas listámat!

3. Lily Allen - Fuck you

Anno sok meleg foglalkozott a videóval, hogy milyen jó a kezdeményezés, nekünk is kellene egy hasonló. Azt hiszem, valaki el is kezdte szervezni, aztán mégsem lett semmi a dologból. Kár érte... (A magyar sztárok(?) megcsinálták a hazai változatot>>itt<< megtekinthető, érdemes megnézni a kommenteket)

2. Beautiful Thing - Make your own kind of music

Még mindig imádom a filmet, és ezt a zenét is. Amúgy is a parkban csókolózós jelenet a kedvencem. : ) Ráadásul a zene szövegével teljesen egyet lehet érteni, mert igaz ránk.

"But you've gotta make your own kind of music
sing your own special song,
make your own kind of music even if nobody
else sing along."

"De neked a saját zenédet kell játszanod
énekelni a saját különleges dalod
játszanod a saját zenédet akkor is
ha senki más nem énekel veled"

1. Thomas Anders - Kisses for Christmas

...és a legjobb karácsonyi videót miért az ünnep után találom meg? Cube és én vagy 20x megnéztük már, annyira szép videó. (majdnem) spontán csókolózás Párizsban. Valaki benne lenne egy ilyenben egyszer Budapesten? Megbeszélni titokban egy helyet 20-30 pár és had szóljon! Mire a sokkból magukhoz térnének az emberek, már vége is lenne. : ) Viszont híre menne. : ) Ahogy Szabi mondta egy régi kommentben.

"Szóval akárhogy csűrjük csavarjuk szerintem nem lehet itt másképp eredményeket elérni csak úgy ha pár fanatikus ki áll értünk és kockára teszi az életét. Ez így volt és így is lesz. Mi meg csak lapítunk és kritizálunk. Magam sem vagyok különb."

Christof (blogolo@lajt.hu)

Békés, áldott ünnepeket kívánok kicsiknek és nagyoknak, rendszeres olvasóknak, barátoknak, haveroknak, ismerősöknek, ismeretleneknek!

Mivel van most egy kis szabad időm, (a fát mi csak délután/este díszítjük) írok gyorsan pár sort, afféle évértékelést, olyasmit, amilyet Viktor is írt.

Először nézve azt mondtam, hogy ez az év sem volt nagy szám. Eltelt, amolyan mindent elsöprő dolog nem történt. Aztán jobban belegondolva, sok - aprónak semmiképp nem nevezhető - dolog alakított az életemen.

Ezek közül amit én a legfontosabbnak tartok az az, hogy megtaláltam önmagam. Míg tavaly sok esetben kerestem magam, szorongtam, és néha féltem, az 2009-ben semmisé vált. Nem azt állítom, hogy a melegségem miatt nem éltem meg rossz perceket, és az sem, hogy most már minden tökéletes. Én úgy fogalmaznék, hogy elindultam egy úton. Egy olyan úton, amelynek végállomása lesz egy boldog, sikeres élet. Ennek az életnek része lesz a melegség - hisz társat szeretnék magam mellé, akivel leélhetem az életem - de nem ez fogja meghatározni. Nem akarok szeparálódni. Nem akarok csak melegekkel lenni, de magamat sem fogom megtagadni. Egyensúlyra fogok törekedni.

Idén három hónapig nem éltem Magyarországon. Ez amennyire nehéz volt, legalább annyit segített. Új embereket ismertem meg, kapcsolatokat építettem ki, amelyek biztosan hasznosak lesznek ezen az úton. Nem mellesleg rengeteget dolgoztam, volt hogy 48 órából 30-at. De egyáltalán nem bánom, hiszen azt vallom, hogy a dolgozást is meg kell tanulni, és az ember sokat profitál közben belőle. Például rengeteget meg lehet tudni az emberek személyiségéről.

Ebben az évben végre elköltöztem otthonról. Rengetegszer vannak filléres gondjaim, suli mellett dolgoznom kell, ami sokszor fárasztó, de megérni.

Előbújtam két jó barátomnak, ami nagyon nagyon jó érzés. : )

2009-ben új barátságot kötöttem. Méghozzá Cube-al, akire tényleg mindig lehet  számítani, és akivel iszonyú jókat lehet hülyéskedni (gondoljunk csak a 'nagyon áll... az alku' című agymenésre, vagy például a plecsni és messzidzs déjekre kékiwiw-en :P) Nem véletlen az sem, hogy várható budapesti pályafutásomat vele egy fedél alatt képzelem el! : )

Ha már szóba jött a jövő, akkor lássuk mik a célok 2010-re. Tavasszal egy szakmaival bővített német középfokú nyelvvizsga megszerzése, és ősztől tovább folytatni a tanulást. Budapesten vagy Gödöllőn, viszont levelezőn. Szükségem lesz kezdő tőkére, hiszen még nem találok munkát, addig is élnem kell valamiből. Ráadásul egy albérletbe költözésnél ott van mindig a kaució, ami főleg Pesten nem két forint. Sokat gondolkodtam ennek megoldásán, és már vannak ötleteim is, ezen pénz előteremtésére. (igen kedves olvasó: bankrablás :D)

Folytatni akarom az előbújást, és a szűk családomnak beszélni akarok az identitásomról. Remélem ezt majd úgy tehetem meg, hogy valaki mellettem lesz és támogat engem. Hogy ki lesz az, vagy hogy lesz-e egyáltalán valaki, mint tudjátok, most (is) eléggé bizonytalan.

Christof (blogolo@lajt.hu)

Na most jött el az idő, hogy végre újra láthatóvá tegyem ezt a bejegyzést, amit még pénteken írtam. (Nem sok ideig volt kint) Kicsit furcsa lesz, mert azóta sok minden történt. Viszont vállalom a pénteki kirohanásomat, hiszen azt is én írtam.

A következő dőlt betűs rész íródott pénteken:

ˇˇˇ

Előre bocsátom, csalódott bejegyzés következik! :/

FB-vel nagyon úgy néz ki, hogy vége. Köszönöm szépen azoknak, akik figyelemzetetni próbáltak arra, hogy bármennyire jónak és számomra tökéletesnek tűnik valaki, nem szabad beleélni magunkat ideje korán valamibe...

Na ebbe a hibába most totál belestem, és fáj is, nagyon.

Addig tudjátok a történetet, hogy jön a hétvége, és együtt leszünk. Ez két okból is meghiúsulni látszott. Egyrészről, kiderült hogy nekem lenne még hétfőn egy próbavizsgám, a másik pedig, hogy Flash Boy beteg lett. Szerencsére nekem a vizsgát sikerült eltolni januárra, ami nem túl szerencsés...de nem baj. Ennyit nekem meg ér!(t volna)

FB állapota viszont nem javult. Szerda este óta az a téma, hogy akkor hogy legyen, menjek vagy ne. Ma reggel 9 óra után írtam neki egy sms-t, hogy akkor mi legyen. Mert ha jobban van, és tudok menni, akkor egy korábbi busszal hazamentem volna, hogy elintézzem az otthoni dolgaim, meg el tudjak készülődni vasárnapra, (időközben 1 nappal előrébb hoztuk volna a találkát) mivel szombaton dolgozom. A déli busszal akartam menni, de mivel nem tudtam, hogy készüljek, így ott dekkoltam az albiban kettő utánig, mikor végre kaptam választ.

A gyulladás ráment a fülére. Lehet én vagyok a béna, de nekem még ez sem volt egyértelmű, hogy akkor most mi legyen. Nem mondta ki, hogy hazamegy. Felhívom, majd elmondja, hogy azt hitte, ez egyértelmű a dolog, hogy akkor a hétvége sztornó, vasárnap jön érte az anyukája, és mennek haza vidékre. (Dunántúl)

Erre én mondtam ki, hogy hagyjuk. Ez a 2 eset volt, hogy elhalasztottunk egy találkát. Mivel a meccs után úgy volt, hogy ő jön, de akkor közbe szólt egy egyetemi dolog. Most közbe szólt egy betegség. Kijelentette, hogy nagy valószínűséggel januárban sem lesz több ideje, így igérni nem tud semmit. Ráadásul neki ott van az anyukája, a nővére, a barátai, és mindenki "részt kér"...

Nekem is van bátyám, nekem is vannak barátaim, nekem is tanulnom kell. Ráadásul oda megyek ahhoz a tanárhoz  próbavizsga halasztást kérni, akinek talán a legnagyobb tekintélye van, és eddig azért voltam számára szimpatikus, mert megbízhatónak gondol(t), és soha nem "fárasztottam" olyan kérésekkel, hogy halasztani akarok. De nem gond, hisz azért teszem, hogy azzal legyek, akit egyszer majd szeretni akarok.

Vajon FB bevállalta volna ugyanezt?

Szóval mégegyszer: én mondtam ki, hogy hagyjuk. Nekem nincs szükségem 2 hetente olyan hullámvölgyekre, mint a mostani. (Mert egyszer már elmaradt egy találkozónk) Várni, vágyakozni napokon, heteken át valakire, - akinek talán nem is jelentek annyit - majd csattani a padlón.

Nem tudom, mikor sírtam utoljára, (talán Nagypapám temetésén 15 évesen) de ma délután sétálás közben megint előbújtak a könnyeim...

Valaki mondja meg: Miért fáj ez ennyire? Miért vonzódom ennyire valakihez, akit alig ismerek, és csak kétszer láttam? Amit fentebb írtam, az eszem diktálta. A szívem teljesen mást súg...

^^^

Na akkor innen folytatnám. Szóval emiatt a péntek elég pocsék volt. A közérzetem nem hogy jobb lett, egyenesen rosszul voltam. Tudtam, nem jó ez így sem. Már megbántam, hogy csalódottságomat a hétvégével kapcsolatban kivetítettem rá. Hisz tényleg nem tehet arról az ember, ha beteg. Ezt este elmondtam neki, és abban maradtunk, hogy beszélünk még.

Vasárnap este írtam neki, de azt mondta, hogy nem hall az egyik fülére. így majd később beszéljünk. Hétfőn sem beszéltünk csak ma, azután, hogy írtam neki. Mivel nem válaszolt az sms-emre, és egyszer a telefont sem vette fel. Csak mikor bátyáméról hívtam (mert egy vagyon lesz a számlám) aki mint kiderült, rejtve volt.* Akkor sajna szétkapcsolt, mert a szobámban nincs térerő. Ráadásul nem tudtam, hogy betegen elment kirándulni Bécsbe, szombaton. Szóval ez a sok apró dolog, plusz amit a barátaim duruzsoltak folyamatosan a fülembe hogy: "le akar koptatni, azért nem hív!" Meg "keress olyat, aki viszonozza a törődést" és ehhez hasonlóak. A lényeg, hogy én is kezdtem ezt elhinni. Így írtam neki, hogy miért nem mondja meg, hogy bocs...nem.

Az sms hatására végre tudtunk hosszabban beszélni a neten. Igazából elmondott mindent, hogy Bécsbe igenis el akart menni, mert már ki volt fizetve, meg amúgy is. Nem akarta egyszerűen kihagyni. Anyukája nem is tud róla, és azóta gyulladt be úgy igazán a füle. Azt is elmondta, hogy a személyes kapcsolatait nem tudja egymás alá/felé rendelni. "Szétosztotta" magát, ami szerinte egy rossz tulajdonsága. Mondta hogy hibásnak érzi magát, mert tényleg többet nyújtottam, mint ő. Ezt elismeri. Viszont elmondta, hogy én pedig egyszer ezt mondom, másszor azt. Nem tud rajtam kiigazodni. Ráadásul ő megmondta az elején, hogy nem tud nekem ígérni semmit. Viszont nem akar senkit önhibáján kívül bántani. Elmondott pár otthoni dolgot is, amit hiába a névtelenség, nem szeretnék elmondani, hiszen ez tényleg magánügy, és ez az ő sajátja. A lényeg, hogy olyasmiről van szó, ami jelenleg nagyon kihat a mindennapjaira, és tovább bonyolítja az ő életét, a mi helyzetünket.

Ezekre reagálva elmondtam, hogy hiba volt őt olyan dolgokért bántani, amiről nem tehet. Viszont azt is hozzátettem, hogy én úgy látom, hogy ha két ember nagyon együtt akar lenni, akkor meg tudják oldani, és most hiányolom belőle az akaratot. Ez azért volt furcsa, mert a jól sikerült randi után én úgy gondoltam, hogy ilyenkor mindkét fél célja az, hogy még többet kaphasson a másikból. Persze nem a mostani elmaradt hétvégére értem, (hisz nem tehet tényleg róla) hanem például arra, hogy nem keresett mostanában annyit.

Ezután átment a részéről abba az irányba a beszélgetés, hogy akkor biztos ő a hibás, ő most a bűnbak (még ha nem érzi magát annak). Persze mondtam, hogy nem az, de én akkor is így látom.

Több alternatíva is felmerült megoldásként. Elmondta azt, hogy jegelhetnénk a témát szeptemberig, (persze nem teljes önmegtartóztatásban) még nem leszünk fizikálisan közel. Mert szerinte még mindig jobb, mint ez a mostani kiszámíthatatlanság. Elmondtam, hogy semmi garancia nincs arra, hogy szeptemberben minden tökéletes lesz. Így nincs értelme emiatt kontroll alatt élni, és így alakítani ki kapcsolatokat. Nem. Ez így nem menne.

Elmondtam neki, hogy sajnos hiába van a sok akadály, úgy érzem, hogy mellette kell lennem. Hiába tudom, hogy ki ő, ki vagyok én, és hol élünk. Erre a dologra nem is tudott mit mondani. Csak annyit tud, hogy nem akar bántani, főleg önhibáján kívül.

Abban maradtunk - mivel ebben a kérdésben még most lehetetlen dűlőre jutni - hogy januárig nem beszélünk. Teljenek békességben az ünnepek, meg amúgy is van tennivaló a szünetben mindkettőnknek. Szóval folytatás várható!

Próbálok én is nem foglalkozni ezzel, és most hogy kiírtam magamból a problémát, innentől menni is fog remélem. A legrosszabb az, hogy érzek iránta valamit, ennyire hamar. Valami erőset, amit ha lehetne, most eltörölnék (?). Annyival könnyebb lenne...

(Az első két komment még a pénteki bejegyzés [ami dőlt betűvel van szedve] után jött)

* - A bejegyzés telefonos része hibás. FB telefonja épp haldoklott, ezért nem tudtunk beszélni. Tehát ezt valótlanul állítottam. Elnézést mindenkitől!

Christof (blogolo@lajt.hu)