Előreláthatólag szerdáig itthon pihi. Vírusos torokgyulladás lázzal, fejfájással. Utoljára 2007 körül voltam beteg, szóval nem panaszkodhatom. Amint jobban leszek, jelentkezem!

Christof (christofblog@gmail.com)

Sziasztok!

Még le sem telt az általam szabott egy hét, és máris új bejegyzéssel jelenkezem, nem is kevés időt szánva rá. (na de nem fényezem magam :)) Nemrég volt a Puskin moziban egy skandináv LMBT rövidfilmest, és úgy döntöttünk Marcival, hogy megtekintjük. (még eddig nem is írtam le a nevét...) négy filmet néztünk meg, ebből volt kettő ami nagyon megfogott, ebből az egyiket hosszas kutatás után megtaláltam a világhálón. Megvételre esélyem sem volt, mert ezt a dán rövidfilmet nem forgalmazták hazánkban. A moziban angol felirattal volt, amit meg is találtam, és lefordítottam Nektek magyarra. Egy 35 perces filmről van szó, de ennek ellenére sok idő volt lemagyarítani a feliratot. Tudtátok, hogy ez milyen pepecs munka? Na de nem panaszkodom, mert egyúttal jó is volt vele foglalkozni. Előre elnézést, ha lesz hiba a fordításban. Egyrészről zöldfülű vagyok ebben, másfelől meg "hozott anyagból" dolgoztam. Azért remélem élvezhető lesz. :) Ajánlom szíves figyelmetekbe a filmet, közvetlen linket szúrok majd be, gyorsan le lehet majd szedni! Az angol feliratot is feltöltöm azért, biztos ami biztos. :)

És akkor a filmről:

En forelskelse - A ráébredés (2008)

(dán rövidfilm, 2008. Rendező: Christian Tatdrup)

Carsten, a 16 éves középiskolás fiú már egy hónapja jár egy lánnyal. Jól kijönnek egymással, és egy közös buli után Melissa be is mutatja a szüleinek. A család olyannyira szimpatikusnak találja a fiút, hogy elhívják őt egy családi kiruccanásra a hétvégi házukba. Ott egy közös vadászat alkalmával közel kerül egymáshoz Stig az apuka, és Carsten. A fiú érzelmileg összezavarodik. Mi lehet benne ez az érzés? Vajon találhat-e viszonzásra? Vagy az egész csak egy tévedés?

Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, és már kattantok is a linkekre. :)

Film: katt ide

Magyar felirat: katt ide (jobb klikk, link mentése másként)

Angol felirat: katt ide (jobb klikk, link mentése másként)

Miközben megy a letöltés, kérlek segítsetek eldönteni egy hetek óta zajló "vitát" köztem és Marci közt. :) Mozi után valami ilyesmi beszélgetés zajlott le közöttünk:

Christof: Aranyos volt a srác a filmben, csak kicsit buzis volt a sálja.

Marci: Te miről beszélsz? Egyáltalán nem volt buzis.

Christof: De!

Marci: Nem!

Christof: De!

(...)

Egy kép segítségképpen azoknak, akik nem akarják/tudják megnézni a filmet:

Talán drasztikus kicsit a cím, de azért igaz. Lassan nem mondhatom el magamról, hogy blogger vagyok, pedig annyi minden pörög a sokszor a fejemben. Jó dolgok, rossz dolgok, kérdések, (tév)hitek, ötletek, de nem is ragozom.

Nem azzal van a baj, hogy nem szeretek írni. Hisz (néha hosszas kihagyásokkal is ugyan) április 13.-án csak 3 éves lesz ez a blog is.

A hiba bennem keresendő.

Lusta vagyok sokszor az érzéseket gondolatokká, majd azokat szavakká formálni. Egy fárasztó munkanap után már nincs kedvem írni, a felgyülemlett dolgokat nem ezen keresztül vezetem már le. Hisz a blogom régebben egyféle segítség, afféle kapaszkodó volt nekem. Amikor sok mindent még nem értettem magam körül, vagy már értettem talán, de választanom kellett, sokat segített az írás. A jó döntéseimben megerősítettek, a bizonytalanokban pedig sokszor az segített, hogy páran kifejtettétek: "ne egyem annyira forrón a kását", és átgondolásra sarkaltatok.

Manapság amikor úgy érzem megtaláltam ilyen fiatalon a másik felemet, illetve van egy munkám, amit szeretek, akkor minden más megvilágításba kerül. Nem keresem már minden pillanatban magam, a helyemet a világban. Úgy fogalmaznék, hogy az életben amit el szeretnék érni már tisztán látszik előttem. Eddig is megvolt ez a pont, de eddig sokszor elhalványult, és a rögös úton elhasalva egyre távolodott...
Most az út végre kisimult, szépen haladok rajta, és már nem egyedül. Néha még most is feltámad egy erősebb szél, ami ideig-óráig kibillent az egyensúlyomból, de egy kéz mindig ott van, és segít.

A blogom funkciója tehát változik, de nekem is változnom kell. Vissza akarom magam szoktatni a blogoláshoz, mert ez jó nekem, csak a lustaságomat le kell győznöm. Határidőt szabok áprilisra magamnak: áprilisban minden héten fog születni általam egy bejegyzés.

Szeretnék még Hozzátok szólni, veletek lenni, Ti is szeretnétek?

Christof (christofblog@gmail.com)

Ui: Nincs több virág oldalt. :)

Úgy alakult az élet, hogy márciustól újra albérlőtársat keresünk. "Szerencsére" volt már erről korábban bejegyzés, a kondíciók változatlanok. Annyi, hogy 26e helyett már 28e az ára/hó.

http://christof-m.freeblog.hu/archives/2010/12/16/108_Alberlotars_kerestetik/

Írj e-mailt, ha érdekel! :)

Christof (christofblog@gmail.com)

Sok blog foglalkozott már gondolom ezzel a dologgal érintőlegesen, biztosan külön bejegyzések is születtek már a témával kapcsolatban másoknál. Én úgy emlékszem erről én még nem fejtettem ki a véleményem, illetve az ezzel kapcsolatos álláspontom nemrégiben változott. Vitára hívlak tehát benneteket! Mi fér bele nálatok az utcán? Egy kézfogás? Egy puszi? Vagy úgy tesztek, hogy a leghalványabb gyanú sem merüljön fel veletek kapcsolatban? Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Kommentezésre fel! 

Én ezzel kapcsolatban sokáig az ultra-konzervatív oldalt képviseltem. Kis túlzással állíthatnám, hogy még éjszaka a sivatag közepén is 5x meggondoltam volna, hogy adjak-e a társamnak egy rövid csókot. Mert olyanok jártak volna a fejemben, hogy "Úristen mi van egy-két sivatagi róka ezt meglátja?" Lelki szemeim előtt akkoriban meg is jelentek volna az Európát átszelő állatok, ahogy egészen a munkahelyemig rohantak volna, hogy activity formájában a kollégáim tudtára adják, hogy meleg vagyok. (*nevet*)

Viszont mióta együtt vagyok m-el, ez a dolog megváltozott. Talán a fiatal kora miatt, vagy a (negatív) tapasztalatok hiánya miatt ő automatikusan lazábban fogta/fogja fel ezt az egész kérdéskört. Neki eleinte belefért volna az is, hogy a buszmegállóban egy forró csókot váltva szálljon fel az induló buszra, vagy hogy kézen fogja sétáljunk az utcán, majdhogynem mindig. Mondanom sem kell a fenti példa után, hogy ezen különböző álláspontok egymásnak feszültek, még ha különösebb vita ebből nem is lett közöttünk.

Szerencsére összecsiszolódás történt ezen a téren is. Általa megtanultam azt, hogy a budapesti emberek százalékos feloszlása a következő: (vidéken teljesen más lenne az arány)

a.) nem figyel: 80%

b.) néz, de nem lát: 18%

c.) néz és lát: 2%

Amint ezt sikerült tudatosítani magamban, azóta kicsit szabadabban élem meg a melegségemet az utcán. A villamoson/buszon belefér nálam egy kis kézen fogás/simogatás. (természetesen nem látványosan) Este a várban mehet a "hand in hand" sétálás, és az esetleges csókolózás, ha ahhoz van kedve az embernek. (lévén ott több a külföldi, vagy ha magyarok vannak, akkor azt hiszi te vagy a külföldi :)) Talán az lehet a kulcs, hogy a maga természetességénél fogva kell ezt is csinálni. Nem a megbotránkoztatás a cél, hanem hogy ha egy adott helyzetben kedved van hozzá, akkor legyen bátorságod megtenni. Pontosabban nem is bátorság, hanem a közöny, hogy nem érdekel az a 2 ember aki esetlegesen észrevesz. Úgy sem ismer, köze meg nincs a dologhoz. Sőt, sok embernek ez még tetszik is, sok mosolygó arcot "zsebeltünk" már be így, javarészt nőktől. Én boldogabb vagyok, mióta így élem meg ezt a dolgot.

Viszont m-nek is változnia kellett kicsit. Például a fenti buszos példára a Moszkván egyszer majdnem sor került, de elmondtam neki, hogy ez nekem már sok. Amikor a buszsofőr és a fél busz arra vár, hogy az utolsó ember is felszálljon, és mi pont akkor búcsúzunk egy csókkal...ez nekem picit már a provokálás kategória, hisz akkor kicsit középpontban van az ember.

Summa summarum, a kulcsa (szerintem) az utcán való felvállalásnak a természetesség legyen, és ne a provokáció vagy az exhibicionizmus. Arany középút. Nem kell itt félni pletykás sivatagi rókáktól, de ne keverjük össze a szivárványos zászlót az Árpád-sávossal, avagy tudd a kordon melyik oldalán foghatod meg a párod kezét.

Christof (christofblog@gmail.com)

"Vennem kell egy diktafont, vagy a telefonom diktafon funkcióját kellene kihasználnom..." Ilyen gondolatok jártak ma a fejemben délután, amikor a HÉV-el utaztam vissza a szilveszteri bevásárlásból. Miközben robogott (?) a szerelvény, és sütött a nap, olyan jó gondolatok jutottak az eszembe. Aztán természetesen mire klaviatúrához jutottam, már elfelejtettem őket...

Na de nem bánkódok ezen, folytatom a múltkor elkezdett összefoglalómat az utolsó negyedévemről. Miután a Gergővel teljesen elvágtam (elvágtunk) minden szálat, utána kezdtem újra ismerkedni. Kicsit nehezem ment ez, mert eleinte nem is igazán éreztem azt, hogy kellene valaki. Pontosabban más valaki. Sokszor még a múltba révedtem, ragaszkodtam volna. Aztán magamban tettem helyre úgy a dolgot, hogy amihez én ragaszkodnék, és kellene, az voltaképpen nincs. Gergőben láttam sokáig mindezt, a számomra tökéleteset, rendkívül tévesen. A felismerés kettős érzéseket ébresztett: keserű volt, hogy magamat próbáltam áltatni vele kapcsolatban, de egyrészről üdítő is volt, mert ezek szerint nem az Igazival nem működött a kapcsolatom, hanem "csak" az életem egyik "állomásával" nem. (meg hát az Igazival működnie is kellene mindennek, úgy illik, lássuk be. *mosolyog*)

Szeptembert írunk, amikor is valahogy a hónap elején megismertem valakit. Hozzám képest fiatalabb, 18, még csak le sem érettségizett. Nemrég döbbent rá, Romeón keresgél, kép nélkül, kissé kiszolgáltatottan, és céltalanul. Magamat láttam benne. Tudtam, hogy anno nekem is nyújtottak segítő kezet többen, akik nélkül most nem itt lennék. Lélekben, önismeretben, de még csak nem is ebben a lakásban, ahonnan ezeket a sorokat pötyögöm...
Tehát írtam neki, találkoztunk, sétáltunk, jót beszélgettünk. Mégsem indult el semmi bennem érzelmi síkon. Talán még Gergő miatt nem, talán mert vele nem párkapcsolati célból ismerkedtem, nem tudom. Aztán teltek a napok, nem szakadtunk el, sokat beszélgettünk, majd elmentünk együtt bowlingozni. Ott fordult át a dolog. Egyszer csak valamit érezni kezdtem. Vonzalmat? Szimpátiát? Nem tudom...csak az érzés volt meg, hogy jó ami történik, jól érzem magam Vele, és jól esik ez ott belül. Még ezen az estén elmeséltem neki Gergőt, megértette, hogy emiatt én picit óvatosabb vagyok. Ebben is társ volt, mert ő a tapasztalat hiánya miatt nem tudott teljesen magabiztos lenni magában.
Egyre sűrűsödtek a találkák, megtörtént az első csók, majd hetekkel később az első szeretkezés. Nem siettünk a dolgokkal, hagytunk időt mindennek. Nagyon szeretem Őt, és ez már a részemről egy érettebb szerelem, már ha lehet így nevezni. Szerencsére amit nyújtok irányába azt mindig visszakapom, néha úgy érzem, hogy hatványozottan is. A szerelem nem magában a legszebb, hanem ha viszont szeretnek. Ennél több itt nem is kell.

Mindenkinek boldog új évet kívánok!

Christof (christofblog@gmail.com)

Durván szeptember közepe óta elkezdtem dolgozni. Nagy szerencsém volt, mert az első állás amit megpályáztam össze is jött. 3 körös interjú volt, majd egy 8 hetes betanulási folyamat. Egy mobilszolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán dolgozom. Nos, ezt a típusú munkát sokfelől meg lehet közelíteni. Vannak, akik semmi pénzért nem csinálnának ilyen munkát, sőt az emberek egy nagy része talán le is nézi az ilyen munkakört.
Nos, talán én sem ezt a munkát képzeltem el magamnak x évvel ezelőtt. Viszont a mai gazdasági helyzetben, amikor a régi: "Mit dolgozol?" kérdés arra módosult, hogy: "Dolgozol-e valahol?" akkor úgy gondolom, meg kell becsülni egy ilyen munkát is.
Már csak azért is, mert iszonyat pörgős munkáról van szó, ami nagyon jó dolog. Egy 8,5 órás műszak nagyon gyorsan eltelik. Sokat lehet tanulni az emberekről, tehát én egyelőre élvezem a munkát.

Természetesen szeretnék majd feljebb kerülni, de az időbe telik. Viszont így, hogy cégen belül vagyok, már könnyebben lehet mozogni a társosztályok között. Például már meg is pályáztam egy állást a pénzügyi osztályon, lehet, hogy át is vesznek majd. :) Kiderül. (A cégnél lévő nagy fejesek is ügyfélszolgálatosként kezdték...)

A fizetésből természetesen nem fogok a Corvin-sétányon lakást venni fél év után, de kevesebb melóval a diákmunka olyan 1,5-1,6x-osát tudom egy hónapban megkeresni. Van egy alapbér, bérpótlékok, incentive (teljesítmény bónusz), kafatéria. Nincs éjszakázás.

Nemrég volt az éves céges buli, az sem volt utolsó. :) (all-inclusive természetesen)

Folyt. köv. (magánélet :))


Christof (christofblog@gmail.com)

Annyira régen jelentkeztem bejegyzéssel, hogy nem is vettem észre, hogy a Freeblog rendszerében volt valamiféle leállás vagy hiba, és egy elég hosszú időszak bejegyzési eltűntek. Szerencsére nálam ez csak egy bejegyzést érintett.

Ahogy a cím is mutatja visszatértem. :) Szeretném majd a közeljövőben pár bejegyzésben taglalni, hogy mi történt velem az elmúlt pár hónapban. Viszont mielőtt ebbe belefognék, köszöntsétek az új dizájnt! :)

.

Christof (christofblog@gmail.com)

Ezen a hétvégén semmi programom nem volt, így eszembe jutott egy érdekes dolog. Le kellene tesztelni a GayRomeo felhozatalát egy kamuprofillal! Volt már ilyen jellegű kísérlet Captain blogjában, akkor cutebottom18 nevű felhasználót 4 nap alatt 27 kan vitte volna ágyba minden további nélkül. Az én koncepcióm hasonló volt. A képeket a fiúról a profilhoz Tumblr-ről szedtem. Míg Captain minden levélre válaszolt, én szinte senkijére. Akik már a sokadik levelet írták, megmondtam, hogy kár a gőzért, ez csak 1 kamuprofil. Illetve a legszimpatikusabb levelek íróit is beavattam, hogy ez ez a srác nem létezik ilyen formában. Rengeteg statisztikát készítettem. 2011. 08. 05.-én 18:30-kor vált aktívvá a profil, és ugyanazon a napon 22:08-kor kaptam meg a 100. levelet. A statisztikát addig vezettem. No de jöjjenek az eredmények! De mindenek előtt bemutatom nektek Tomot, a blueberry18 profil tulajdonosát!

Mint olvashatjátok, Tomunk kicsit nehezen fogalmaz magyarul. Eddig Bécsben tanult, most hazajött Magyarországra. Inkább a passzív szerep érdekli, illetve szeret szeretkezni, de ahogy a profilja is írja, nem ez érdekli elsősorban! Eddig internátusban élt. (ez a kollégiumos kép alatt írtam ki). Egyébként egyszerre két Tomot is "kapott" tőlem a júzer, mert a két képen két különböző srác van. Ez senkinek nem tűnt fel! :) Tehát adott egy fiatal fiú, aki valószínűleg nem sok tapasztalattal a háta mögött most belevágott (talán picit merészebben) az ismerkedésbe. Jöjjön az első diagram, lássuk mennyire kelendő egy ilyen fiú a húspiacon!

A számok magukért beszélnek! Tom nem egész 4 óra leforgása alatt megkapta 100. levelét. Az első félórában frissen regisztrálva sokan megnézték, és írtak neki. Aztán ez a következő félórában visszaesett, majd folyamatosan emelkedett a 100. levél eléréséig. A 21:30-22:08-ig tartó sávban 21 levelet kapott, ami majdnem az első félórával azonos. No de szerintetek milyen tartalmú üzeneteket kaphatott Tom? Lássuk!

A számok magukért beszélnek. A 100 levélből 49 akart szexet Tomtól, ebből ugye 14 még fizetett is volna érte. Az arány tehát 49%. A legjobb magyar ajánlat 50.000Ft volt. A legjobb külföldi ajánlatért 2 hetet kellett volna Németországban nyaralnia, 3000 Eurót kapott volna, és teljes ellátást. Volt még egy érdekes ajánlat, egy magyar fiú 25.000Ft-ot fizetett volna azért, ha szájjal kielégítheti Tomot. Cserébe nem kért volna semmit...
Na de essen szó a 15 "meg akarlak ismerni" típusú  levélről! Jellemzően ezek sem voltak hosszú levelek. 3 ember írt 3 sornál többet. Egy fiú volt, aki észrevette, hogy érdekli hősünket a téli sportolás. Tehát 100 levélből 1 volt olyan amire én, mint Christof érdemesnek tartottam volna egy hosszabb levélre. Ja, és innen gratulálok azon szemfüles felhasználónak, aki kiszúrta, hogy ez egy kamuprofil volt!
Mielőtt továbbmennénk ide kívánkozik még egy diagram. A Romeo kínál egy footprint nevű funkciót. Ezt arra használhatják a felhasználók, hogy értékeljék a másik ember profilját/kinézetét. Tom a 100. levél megkapásáig 78 ilyet kapott. (Az érdekellek szót elírtam, elnézést érte!)

Ez az oldal egy viccesebb funkciója, talán nem is kell annyira komolyan venni. Nagyon én sem akarom pazarolni rá a szót, mindenki döntse el maga, hogy mennyire tetszik neki az eredmény... :) 
Szerintetek a srácnak milyen nyelven írtak? Magyarul? Németül? 

Jellemzőek voltak tehát a magyar nyelvű üzenetek, de pár magyar júzer összekapta "bézik" német tudását, és megpróbálkozott németül. A cél érdekében mindent! :) Külön ábrát nem készítettem, de 100 levélből 71 üzenetet magyar írt, 8 üzenetet Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgár, 21 levél külföldi felhasználótól jött. Tomnak mindenféle korosztály írt, ahogy a következő ábra mutatja.

A legtöbb levelet a saját korosztályából kapta, majd a 30-40 között korosztályból. A kísérletem egyik legszembetűnőbb eredményét ez a korosztály "szállította". Az utolsó 3 ábrából nektek is szembetűnő lesz miért is írtam ezt. Három levéltípust emeltem ki, és megnéztem, hogy mely korosztályból jött a legtöbb az adott típusra.

Ez a 3 pedig a:

1. meg akarlak ismerni
2. szexre való felkérés 
3. fizetne a szexért

Jöjjön az első!

Itt is Tom saját korosztálya "győzött", majd érdekes módon a 40-50 közötti korosztály jön. Emlékszem ezekre az üzenetekre, ezek inkább haverkodni akartak Tommal, nem feltétlen kapcsolatot/egyebet akartak tőle. Habár mivel nem írtam vissza, ez nem fog kiderülni... :) A 30-40 közötti korosztály nem igazán akart megismerni, mert ők az én felmérésem szerint más akarnak...

Lám-lám! A 30-40 átvette a vezetést! Mondanám ha ez valamiféle autóverseny-kommentátor lennék! :D De a tény az tény marad. Ők voltak a legtöbben, akik instant megfektették volna Thomast. Sőt! Némelyikük mint tudjuk, még fizetett is volna érte...

Ajaj kedves harmincasak! Még itt is ti vezettek! Hát 30 felett ennyire elveszítetek a józan eszeteket? (Tisztelet a kivételnek!) A képbe bejöttek a 40-50 közöttiek, de ezen szerintem ezen egyikőnk sem lepődik meg. "Támogatható társat keresek" és társai...

Az utolsó három ábrából egyértelműen leszűrhető, hogy a 30-40 közöttiek akarták leginkább Tomot megd....

Mielőtt elmondanám a saját véleményemet a felmérésemről, jöjjön még pár statisztikai/egyéb adat/megjegyzés, ha még nem unjátok!

- A profil 2011. 08. 05. 18:30 - 2011. 08. 07. 18:00 között volt elérhető a www.gayromeo.com regisztrált felhasználói számára

- Ezalatt az idő alatt 898 alkalommal tekintették meg a blueberry18 nevű profilt.

- Összesen 334 levél érkezett blueberry18 nevű felhasználónak. A megtekintés/kapott levél arány durván 38%.

- A profil létezése alatt két dolgot variáltam. Amikor Tom online volt, Szex/chat kiírást váltogattam, illetve hogy soft S&M (szado&mazo) dologban benne lenne-e. Ez alapjáraton "nem"-re volt állítva, de volt, hogy beállítottam, hogy soft (enyhébb) formában benne van. Kíváncsi voltam, hogy ennek hatására mi történik. Ennek következtében viszont kimutatható változás nem történt, az arányok körülbelül ugyanazok voltak, már ami a levél érkezés gyakoriságát illetve a tartalmát illette.

- Ahogy írtam is, 100 emberből én magánszemélyként 1 embernek írtam volna vissza. Persze nem tudom, hogy a "szia" vagy a bókoló típusú üzenetek milyen embert takartak...

- Rengeteg fiú küldött magáról fényképet azok közül, akinek nincs kint fotója. Ugye ezt sokan azért csinálják így, hogy nehogy valaki visszaéljen a képekkel. Nos, én úgy élhetnék velük vissza, hogy még csak nem is kértem tőlük, hogy küldjenek képet.

- Az arányok a 334. levélnél sem változtak számottevően, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy 100 levél után nem vezettem a statisztikát.

Személyes vélemény

Én két szemszögből nézem a dolgokat. Az egyik az, hogy a "itt mindenki csak du*ni akar" kijelentés azért nem igaz. (Csak 49% akar...) Volt 15 levél akik meg akartak ismerni. Ez jó arány!
Ha a másik oldalról nézem a dolgot, iszonyatosan elborzaszt, hogy ilyen világban élünk. Tudom, hogy már mi normális melegek ezt tudjuk, megtanultunk ezzel együtt élni, de végtelenül szomorú, ha belegondolunk. Sajnálom, hogy itt tartunk, illetve itt tart a világ!

Várom a hozzászólásokat, esetleges ellenvetéseket!

Christof (christofblog@gmail.com)

Társkeres...és?

Ismét elüttötted az éjfélt
kedves Óra,
és erre a Kanok, mint egy vezényszóra
kapják kézbe a klaviatúrát

Ó Romeo! miért vagy te Romeo? 
és nem Randi vagy Point?
De már harosogja is a választ a júzer:
"Ez kékiwiw...ha nem tetszik húzz el!"

Tetszik, tetszik! Csak egy a kétely
tudatlanságom nézd el...
Tudnak írni meszidzset
farpofák és falloszok? 

Tudnak bizony! Szex ma?
Hely van? M/L/XL? a-p-u?
Az utolsó nem arra kérdez 
mennyire vagy családcentrikus

Hé! Teljesen összezavarsz
már semmit nem értek 
én társkereséshez
kértem segítséget!

Ne cidrizz, most épp azt csináljuk!
betömődik még ma a lyuk!
Hisz máris itt az első levél:
"Hétre már állok a Nemzetinél!"

Budapest, 2011. augusztus 4.

Eddig minden nyaram szépen telt. Napsütés, strandolás, család, nyaralás, barátok. Ez volt a jellemző egészen a tavalyiig. Az a nyár egy picit máshogy alakult, hisz azt a nyarat már itt töltöttem a fővárosban. Tele voltam tervekkel, vártam a jövőmet! Minden remekül alakult. Egyetemista lettem, volt munkám, illetve párom. Teljes volt az életem.

Mára ez úgy alakult, hogy nem vagyok már egyetemista, munkám még éppen van, de nincs párom. A suli az nem zavar, azt bármikor lehet folytatni, és jövőre valamilyen formában mindenképpen folytatni is fogom. Viszont egyre bizonytalanabb leszek, hogy egyedül mennyire fog menni mindez.

Nagyon labilis a lelki állapotom már több hete, és ez nagyon megijeszt. Vannak napok, amikor már egészen jól érzem magam. El tudom felejteni ezt a semmiből jövő szakítást, ami velem történt. Viszont elfogadni, és megemészteni talán soha nem tudom teljesen. Nagyon sokszor támad sírhatnékom, valamikor nem is tudom visszatartani. Valamikor azt álmodom, hogy Gergővel vagyok, és épp boldogan csinálunk valamit a napsütésben. Aztán hirtelen felébredek, és olyan ürességet érzek belül, ami szinte elmondhatatlan. Mindig álmos vagyok. A munkámra nem tudok rendesen odafigyelni. Több mint 5 kilót fogytam ebben a hónapban. Nos, azt hiszem erre mondják azt, hogy innen csak felfelé vezet az út...

Ami a leginkább hiányzik, az a gyengédség. Egy ölelés, egy csók...az érzés, hogy valakihez tartozom, és valaki hozzám tartozik. A kötődés. Viszont senki mással nem tudom ezt elképzelni.

Annyiszor elképzeltem, hogy újrakezdjük...kiküszöbölve minden múltbéli hibát. Két jelenleg nagyon boldogtalan ember újra megkapná az esélyt a boldogságra. Vajon egy vágyálmot kergetek még mindig?

Christof (christofblog@gmail.com)

Von XY

An christofblog@gmail.com

Datum 21. Juli 2011 12:25

Betreff Segítség!

Szia Christof!

Nagyon tetszik a blogod, habár mostanában kicsit szomorú lett. Én is Budapesten lakom egy ideje, szívesen megismernélek. Ilyenkor nem jó egyedül lenni, és már csak tudom...
Tehát ha szükséged van 1-2 kellemes órára Velem, írj erre az e-mailre. Eddig nem volt panasz rám, nem fogod megbánni! Előtte tudok képet küldeni...(bármilyet, amilyet szeretnél)

Várom válaszod!

Alex

Christof (christofblog@gmail.com)

Jönnek az e-mailek, hogy akarjátok a folytatást. Csatoltam az előző bejegyzéshez!
jó szórakozást! Várom a véleményeket!

Christof (christofblog@gmail.com)

Nemrégiben Róbert nevű olvasóm tisztelt meg a levelével. A Gergős bejegyzések kapcsán gondolta úgy, hogy klaviatúrát ragad, és megpróbál pár sorral biztatni. Ő volt talán az egyetlen, aki azt mondta, hogy ha Igazán fontos nekem Gergő, akkor ne engedjem el ilyen könnyen. Több levelet váltottunk, és leírta az ő történetét. Engem olyan mértékben megfogtak a levelei, hogy mindenáron meg akartam veletek is osztani őket. Csodálatos életútja van! A mai napon megkaptam tőle az engedélyt, így közkincsé tesszük a levelezésünket! Jó szórakozást hozzá! : )

Ma megkért Róbert e-mailben, hogy szedjem a történetét. Tudja, hogy nem lehet őt beazonosítani, de valahogy nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy az élete a világhálón olvasható. Köszöni egyébként a kedves kommenteket, és örült, hogy örömet okozhatott nektek!

Christof (christofblog@gmail.com)

"Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat.  De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, csak a hiányt." (Nincs szerző)

Sajnos minden erőfeszítésem ellenére vége lett a Gergővel való kapcsolatomnak. Mikor az előző bejegyzést írtam, a lelkem mélyén tudtam, hogy ez lesz a vége, csak nem akartam még magamnak sem beismerni. Hinni akartam, hogy mégis szeretne engem, hogy ami volt, az tényleg csak egy megingás...sajnos nem.

Ma elmentünk moziba, és a film után részletesen megbeszéltük a problémáinkat. Sok alapvető különbségre derült fény kettőnk között, amit mindig is éreztünk, de most sikerült őket alaposan átbeszélni. Ennek én nagyon örültem, mert végre azt éreztem, hogy felszínre került minden apró dolog, és innen változtatva minden megint jó lesz. Meg is beszéltük majdnem, hogy akkor ezeken változtatva folytatjuk...de láttam rajta, hogy ezt megint mintha csak én akarnám...

Ezután végig az volt az érzésem, hogy ő azt akarja, hogy én mondjam ki a szakítást, vagy legalább is ez legyen a beszélgetésünk vége. Kimondtuk, nem folytatjuk.

Nem fogok nektek hazudni, nagyon fáj a dolog. Találtam egy olyan fiút az életemben, akit kerestem minden szempontból. Igazán azt tett boldoggá, hogy nyújthatok neki valamit. Valamit, amitől boldogabb lesz az élete. Jó volt őt átölelni, simogatni, nevetni...egyszóval mindent. Most először azt élveztem, hogy öröm volt neki boldogságot nyújtani.

Ráadásul az egész családját megkedveltem. Kiváltképp az édesanyját, és a húgát. Az édesapjával sajnos sokat nem volt módomban beszélgetni, épp most akartam ezen változtatni, kérdezgeti tőle dolgokat...sajnos erre már nem kerül sor. Azért is rossz ez az egész, mert a szüleit épp elkezdtem tegezni. Jó lett volna őket is mélyebben megismerni. *sóhaj*

Nem tagadom, párszor már megkönnyeztem a kapcsolatunk végét...pedig nem szokásom sírni. Ilyenkor jól jönne 1 altató...(nyugi nem egy doboz, csak tényleg 1 szem)

Jó lenne holnap arra kelni, hogy újra május van, és Gergő itt fekszik mellettem az ágyban. Nem tudom, mikor tudom magam teljesen túltenni...sajnos még nem is akarom.

Christof (christofblog@gmail.com)

Ritkán szoktam konkrét kérdésben a segítségeteket kérni. Eme bejegyzés most kettős célt szolgál, egyrészről jó lesz kiírni a dolgokat megint magamból, másrészről ahogy írtam, tőletek várnék 1-2 gondolatot kedves Olvasók. Nem szokásom sosem a hozzászólások "kikényszerítése", viszont most mégis arra kérlek benneteket, ha elolvastátok, és tudtok tanáccsal szolgálni ne tartsátok vissza! Előre is köszönöm.

Párkapcsolati problémába ütköztem, amelyben nem tudom most, hogy merre tovább pontosan. Na de írok inkább konkrétumokat is.

Meséltem korábban Gergőről, akivel idestova 3 hónapja járok. (durván 2 év évvel fiatalabb nálam) Nagyon szépen indult minden a kapcsolatunkban. Neki én vagyok az első barátja. Az első, aki érzelmeket táplál iránta, mély érzelmeket. Ezeket (sajnos?) én túl korán el kezdtem érezni, amit el is mondtam neki. Gergőről tudni kell azt, hogy egy rendkívül érzékeny fiú. Most ez nem a szokásos sablon szöveg, ő tényleg az. Illetve nagyon könnyű elveszíteni a bizalmát, és szinte lehetetlen megnyerni a bocsánatát. A kapcsolatunk elején nem teljesen voltam őszinte vele egy dologgal kapcsolatban. (ezt most nem szeretném megírni mi volt, mert megbeszéltük, hogy ezt nem mondjuk el. A lényeg, hogy hibáztam, de megbántam...nem megcsalásról van szó.) Mikor megtudta ezt a dolgot durván 2 hónap után, kicsit megtört. Megbocsájtott nekem, de nem esett neki jól, hogy nem voltam vele őszinte teljesen.

Teltek múltak a hetek, a kapcsolatunk jól alakult. Úgy érzem, sok mindent tudtunk adni egymásnak, és egyre mélyebb, bensőségesebb viszony alakult ki közöttünk. Kérdeztem tőle, hogy boldog-e velem, azt mondta igen. A szerelem egy másik dolog, még nem érezte magát annak. Egyelőre élvezte a kapcsolat nyújtotta jó dolgokat...

A hideg zuhany ezután következett. Elmentek külföldre nyaralni a családdal, bő egy hétig még csak nem is kommunikáltunk, mert nem volt rá ott mód. Hazajöttek, majd kijelentette, hogy ő szakítani akar. Oda vezette az egészet vissza, hogy mióta megtudta, hogy nem voltam Vele teljesen őszinte, azóta az érzelmei felém hanyatlottak, és úgy érzi, nem szerelmes belém. Személyesen akarta ezt velem közölni másnap, de kiszedtem belőle. Azonnal metró, és bejelentés nélkül beállítottam hozzájuk. Elmentünk sétálni. Megbeszéltük még egyszer a dolgokat. Azt mondta végleges a döntés... Többször elkapott a sírás, egyszerűen nem akartam elhinni. (Azért nem, mert annak ellenére hogy tudomásul vettem a dolgokat, tudtam mit nyújtott nekem. Olyat, amit egyetlen pesti díszpinty nem tud/képes adni. Ahogy megöleltük egymást, vagy ahogy egy masszírozás után végigcsókolgatta a hátam [bele is borzongtam] azt nem lehet/lehetett érzelmek nélkül csinálni...többek között ezért nem tudtam felfogni a döntését)

Miközben mentem haza tőle ezen az ominózus estén, az anyukája felhívott, és elmondta, hogy mennyire sajnálja ezt az egészet. Jóba lettem ilyen rövid idő alatt (majdnem) az egész családjával. Ők is érezték, hogy mennyire fontos nekem a fiuk...

A másnap borzalmas pocsékul telt, (ezt nem tudnám kifejezni 1000 sorral sem, így bele sem megyek.) Mígnem jött tőle egy e-mail. Elmondta benne, hogy szeretné folytatni. Kell most neki egy kis szünet, hogy átértékelje a dolgokat. Azt mondta, hogy a cselekedetei a tapasztalanság rovására írhatóak, és nem akart bántani. Tudja ugyanis, hogy minden jól működött közöttünk, de valahogy mégis ezt érezte helyesnek....a szakítást. (fent leírtam már az okokat)

Aztán ennek hatására elkezdtünk levelezni, és megbeszéltük, hogy még egyszer beszélünk személyesen. Erre a hét elején került sor. Megbeszéltük, hogy adunk még egy esélyt a kettőnk dolgának. Nem akarjuk hagyni, hogy egy ilyen jól működő dolog csak úgy elússzon. Azt is elmondta, hogy nem tudja mi volt most nála ez az elborult állapot, közrejátszhatott az is, hogy 10 napja....szóval értitek! : )

Elmondta továbbá, hogy neki több idő kell az érzelmekhez. Aztán ezért én meg (nem tudatosan) de visszaveszek/visszavettem egyelőre az érzéseimből iránta. Így van esély rá, hogy újra összetalálkoznak az érzelmeink, és egy szinten lesznek majd a jövőben! : )

Most kedden találkoztunk utoljára, és jövőhéten kedden fogjuk legközelebb újra látni egymást. Elmegyünk moziba, illetve együtt töltjük az estét. (Most ő a Balatonon van, én itthon vidéken...jövőhéttől kezdjük el újra/folytatjuk az együttlétünket)

Még ezen a héten egyébként váltottunk 1-2 levelet. Megírtam neki egy számomra zavaró dolgot: picit kevésnek érzem az érdeklődést amit sokszor az irányomba mutat. Lehet, hogy ő ilyen típus, de kijelentettem, hogy ez engem zavar. (tapasztalatlanság ide vagy oda) Ráadásul a kapcsolatunkat általában én irányítom (talik, programok tekintetében) ami picit fárasztó már nekem. Ezeket megírtam neki egy kicsit provokatívabb stílusban. Szerintem picit túlzásba estem, de eredményt akartam elérni. Úgy voltam vele, hogy már úgyis eléggé meg lett kavarva a kapcsolatunk "állóvize". Ha már új alapokra fektetünk, akkor az egy helyes alap legyen, nem pedig olyan, amiben kettőnk közül valamelyikünk hiányt szenved. (ez esetben most én)

Na és itt jöttök a képbe ti. Mit csináljak ebben a helyzetben? Mit tanácsoltok, hogyan alakítsam innentől a dolgokat, hogy boldogak tudjunk lenni mindketten? Ez nekem nagyon fontos, szerintem érződik a bejegyzésből. Célom jelen irományt Gergőnek is megmutatni, a kommentekkel együtt...Pls help us!

Köszönöm

Christof (christofblog@gmail.com)

Régóta terveztem már ezt a bejegyzést megírni, mert a magánéletemben változások történtek. Mielőtt azonban rátérnék erre, visszakanyarodnék az előző bejegyzésemhez...
Azóta sok mindent átgondoltam, helyre raktam magamban. Rá kellett jönnöm, hogy nem történt tragédia. Hiszek (hinnem kell) benne, hogy azért fognak úgy alakulni a dolgok ahogy, mert egy jobb jövőt tartogat nekem az élet, (nem saját gondolat) és az elképzelt irány nem lett volna nekem való. 979 hozzáfűzése volt talán a legtalálóbb: tényleg minél többet agyaltam a dolgokat, annál jobban rájöttem, hogy nincs baj, s hogy mit akarok. 22 éves vagyok, előttem az élet, én alakítom. Talpraesett srác vagyok, ahogy a nagynéném mondaná: "A jég hátán is megélsz!" Tehát nem kell aggódni: Christof is back! ; )

Az előző bejegyzésben már akartam írni a párkapcsolataimról, de akkor már nem volt bennem annyi erő, hogy objektíven tudjak írni róla. A Tomival való kapcsolatom pár hónapja véget ért, 3/4-ed év után szakítottam vele. Még mindig nehéz erről beszélni/írni, mert sok minden élénken él bennem vele kapcsolatban. Még mindig nagyon fontos Ő a számomra, és az is marad mindig is, ezt meg is beszéltem vele, és ez nála is így van. Hiszen hogyan is tudna 2 ember teljesen elszakadni egymástól úgy, hogy majd egy évig mindenüket megosztották? Nehezen... Persze az egyensúlyt meg kell ebben találni, és újra építeni az egészet elölről, mint barátság. A szerelem elmúlt, de az egymás iránti tisztelet, az egymásért tenni akarás érzése nem. (Nagy félelem ezzel kapcsolatban az, hogy az "új" barátom [nevezzük Gergőnek] hogyan fogja ezt tolerálni. Megbízik-e majd bennem annyira, hogy nem fogja ezt félre érteni...ez mondjuk még a jövő zenéje, Tomival majd csak talán a hónap végén fogunk újra találkozni.)

Sajnos a szakítást nem úgy intéztem, ahogy ezt ő megérdemelte volna. Elkövettem egy hibát, amit azóta is bánok, és kihatással volt az új kapcsolatomra is. Erről többet nem kívánok írni, mert csak az érintettek tudnak róla, és ez így is marad. A lényeg, hogy szerencsére ezen mindenki túl tudott lépni. (Egy valamit leszögezek, nem megcsalásról van szó)

És akkor most következzen Gergő. Nem is tudom, hogy hol kezdjem a vele kapcsolatos mondandómat...egy olyan típusú fiúról van szó, akit talán mindig is kerestem. Meg sem fordult a fejemben, hogy itt Budapesten élnek még olyan meleg fiúk, mint ő. De pontosan milyen is? Nem akarom halmozni a jelzőket, csak a számomra legfontosabbakat írom le: Őszinte, család-centrikus, rendkívül odaadó, humoros, érzékeny. Egy olyan srác, akinek 20 évesen én vagyok az első barátja, mert eddig senkinek nem sikerült megugrania az a szintet, amit felállított. Én az a típus vagyok akit ez nem zavar, sőt!

Mivel én sem vagyok túlságosan tapasztalt, eleinte nehezem ment az, hogy hogyan helyezzem át az új "súlypontokat", mivel szöges ellentéte ez a mostani az előző kapcsolatomnak. Most is elsősorban a körülményekre értem. (család, suli stb...) Vele nem tudok annyit találkozni, mint ezt korábban megszoktam. Nincs annyi közös pont még az életünkben, mint a Tomival volt. Ezeket szépen lassan megtanultam kezelni, hogy nincs két egyforma kapcsolat. Viszont érdeklődés terén sok olyan dolgot csinálok Vele újra, amit már jó ideje nem tettem. És nem arról van szó, hogy a kedvéért megteszem, hanem engem is érdekel az, ami őt. Csak régebben kevesebb idő jutott ezekre a dolgokra.

Most jön majd a nyár, júliusban (és azért augusztusban is) sok időt tudunk majd valószínűleg együtt tölteni, amit már nagyon várok. Szeretnék minél többet vele lenni, közös élményeket szerezni, mert akkor tud fejlődni egy kapcsolat. Ősztől mindig minden nehezebb. (kötelességek, jön a hideg, a rövidebb nappalok...nem sorolom...messze van az még. :))

Sajnos sokszor esem abba a hibába, hogy eltervezem a jövőmet valakivel. Sajnos ez egy örök rossz tulajdonságom, ezen nem tudok változtatni. Vele kapcsolatban is elképzeltem már, hogy milyen jó lenne együtt venni az élet nehézségeit, együtt lenni jóban és rosszban egyaránt. Ha egyszer együtt élhetnénk...
A lelkem mélyén mégis ott van egy picike kétely, hogy egyszer ennek is vége lesz. Sajnos ebben van már rossz tapasztalatom, és egy pici "fék" még ott van bennem, Illetve pár kérdés: Vajon én vagyok neki az Igazi? Meg tudok-e neki majd mindent adni, amire szüksége van/lesz egy kapcsolatban? Belém tud ő majd igazán szeretni? Ez tudom mind a jövő zenéje, és válasz úgy sincs még rá. Egyelőre beérem azzal, hogy a világ megáll egy pillanatra, amikor átöleljük egymást... : )

A végére egy idézet, ami eszembe jutott ezzel kapcsolatban:

"Olyan erőszakosak vagyunk, nem? Úgy félünk az öregedéstől, hogy megteszünk ellene mindent. Észre se vesszük, mekkora kiváltság, ha van kivel megöregednünk!"

(P.S. I love you)

még 1 P.S. : ) Mostanában sok olvasói levél jött a blog e-mail címére, és még nem tudtam mindre érdemben válaszolni! Köszönöm szépen, hogy olvastok! Pünkösdre hazautazom, ígérem minden levélre válaszolni fogok majd!

Christof (christofblog@gmail.com)

Nagyon régen írtam már olyan bejegyzést, ami rólam szól. Rég írtam iskoláról, munkáról, kapcsolatokról, érzésekről. Most ebben a pillanatban nagyon sok dolog kavarog a fejemben, amit megpróbálok most kiírni magamból. A blogommal kezelem magam...

Kezdjük először a sulival. A régi bejegyzésekben sokat írtam róla: 5 éves gimibe jártam, majd jött egy két éves turizmusos suli, (annak keretében voltam Németországban, és tanultam meg németül, és szereztem egy szakmát) Az őszi szemeszterben elkezdtem egyetemen folytatni a turizmust, de rájöttem, hogy már nem igazán érdekel. A két éves suliban sok volt a gyakorlat, a hasznos képzés, egyetemen meg jött a kemény matek, és gazdaság, amit én nagyon nem szeretek, és nem is értek hozzá. Ott is hagytam...

Ugye a diákjogviszonyom megvolt arra félévre, el is kezdtem dolgozni különböző cégnél, hogy meg tudjak élni. Szerencsére találtam stabil, hosszútávú munkát 2 call-centerben is, azóta is azoknál dolgozom, felváltva. Mivel ezek diákmunkahelyek, intéznem kellett diákjogviszonyt a 2. félévre is. (Mert keresztfélévben csak fizetős egyetemi szakok indulnak) Sikerült is egy Nevesincs főiskola felsőfokú szakképzésére bekerülni. Oda már be sem jártam, nem az volt a cél, hogy elvégezzem, hanem hogy továbbra is tudja dolgozni a diákstátusz által...

Mindig is érdekelt az angol, így úgy döntöttem, hogy megpróbálom az anglisztikát, de ahhoz meg kell emelt angol érettségi. El is mentem, 65%-lett az írásbeli. Szóbelin még javíthatok rajta, de mivel anno az érettségijeim 70% körüliek lettek, így várhatóan nem fognak felvenni. Már most kb 10 ponttal kevesebbem van, mint tavaly a ponthatár. Egy évvel ezelőtthöz képest viszont csökkentek a bölcsészhelyek, de a jelentkezős száma nőtt, így kizárt a pontcsökkenés.

2 napja azon agyalok, hogy mihez kezdjek az életemmel. Megmondom őszintén, kicsit depressziós lettem. Úgy érzem, egy helyben topog az életem, és nem halad semerre, pedig itt vagy 22 éves. Mit csináljak? Mihez fogjak?

Két út áll most előttem. (Feltételezve, hogy nem vesznek fel egyetemre, mert nem fognak, ezt be kell látnom)

1. Felhagyok a tanulással, és középfokú végzettséggel + egy szakmával + 2 nyelvvel megpróbálok állást találni szeptembertől... De mi van ha nem találok munkát? Nincsenek nagy tartalékaim, max. 1-2 hónapot tudnék kihúzni...

2. Megpróbálok újabb diákviszonyt szerezni, és maradok ezeknél a cégeknél, ahol most is vagyok. Ez azért jobb választás, mert biztosak (elég jól megy a munka mind a két helyen, számítanak rám) Még ha fizetek is a diákjogviszonyért pár tízezer Forintot, még mindig jobban járok. Havi 100e Ft körül tudok keresni, plusz így olcsóbb az életem. (bérlet, utazás stb...) Ráadásul úgy néz ki, hogy otthon is alakul egy családi dolog, amiből én is részesülni fogok havi szinten. Ez plusz 30-40e Ft. Plusz apám addig fizet gyerektartást, még tanulok...durván tehát ha minden jól menne, lenne havi 150e Ft-om, amiből már az anyagi dolgaimat is tudnám rendezni, és havi szinten félre is tudnék tenni.

...Csak bennem van az érzés, hogy megint elment egy évem. Ha találnék is valami olyan dolgot jövőre, amit szívesen tanulnék, és fel is vennének, már 24 éves leszek, mikor elkezdem. Tudom, hogy ez sokaknak most hülyén fog hangzani, de: öregnek fogom érezni magam a frissen érettségizettek között...

...és akkor még ott a dilemma, hogy mit tanuljak, ami még érdekel is. Sajnos és sosem voltam az, aki valamiben baromi jó lett volna. Plusz kilőve mindenféle matek / műszaki vonal. A bölcsész szakokra nincs elég pontom. Vannak bizonyos szociális dolgok, amik még érdekelnek. Embereken való segítés, ilyesmi...vannak is ilyen szakok. De ebből meg hogy éljen meg jól az ember?

Akartam még írni a párkapcsolatról is, de az most nem fog menni.... (Nem mintha azzal most bári baj lenne)

Ha esetleg valakinek van valami konkrét javaslata az életemmel kapcsolatban, ne tartsa vissza!

Christof (christofblog@gmail.com)